Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

Bevezetés

Magyarországon. Az udvar mindenesetre arról igyekezett gondoskodni, hogy a gubernatori tisztséget katolikus viselje. Az erdélyi katolikus püspök első tanácsurasága majd egy és egynegyed százados viharnak lett okozója. Az első tanácsos a gubernátort helyettesítette, ha az akadályozva volt, vagy a gubernatori tiszt üresedőben volt. Guberniumi alelnökök kinevezésére csak II. József idejétől került sor (akkor sem rendszeresen, s ha megtörtént is, az alelnök nem minden esetben bírt hatáskörrel a Gubernium mindkét fórumában). így valóban találunk erdélyi püspököket a Gubernium elnökségében. Ennek az őrállásnak országgyűlési szónoklatok, tiltakozások és egyéb megnyilvánulások számtalan viharát kellett kiállnia (ugyanúgy, mint a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent országgyűlési képviseletének). Az udvar azonban — egészen II. József koráig — nem engedett. A katolikus püspök első tanácsosságán kívül még egy guberniumi tanácsosság adott okot sok országgyűlési vitára: a szász comes guberniumi tanácsossága. A szász comes, a szász önkormányzat vezető tisztviselője, szintén helyet kapott a tanácsban, amelynek összetételénél ügyelni kellett Erdély feudális alkotmányának egyik alapjára: a három nemzet uniójának megtartására. A Gubernium tanácsosait azonban az országgyűlés kandidálta — a szász comest viszont nem ő választotta. A comes volt a püspök mellett a második tanácsúr, aki nem választás útján került a Guberniumba. A másik két natio azonban hiába tiltakozott: az udvar itt sem engedett. A kincstári igazgatás területén a kincstári igazgatóság megalakulása jelentette a változást; ez lépett a Cameratica Commissio és Haan Ignácnak azt felváltó biztossága örökébe. Ugyanúgy nem országgyűlés választotta szerv, mint elődje; vezetője az örökös tartományokból való éppúgy, mint a kincstári igazgatás (különösen a bányaigazgatás) főtisztviselőinek jelentős része. Hatásköre 1717-től kiterjedt Olténia (Havasalföldnek az Olttól nyugatra eső része) kincstári igazgatására is mindaddig, míg a Habsburg-birodalom tehetetlen hadvezérei el nem vesztették ezt a területet. Az ő vezetésével a fiscalis director (a kincstári ügyész, egyben a királyi táblán a vád hivatalos képviselője), a sóügyi igazgató, az ércbányászat és pénzverés felügyelője, a harmincadfelügyelő, a tizedbérlet-felügyelő és a fiscoApafiana jószágok felügyelője intézték az ügyeket. Felügyelőségek hálózata volt ez — utóda a fejedelmi korszak felügyelői rendszerének. Kincstári tanácsnak mint állandóan működő felsőbb hatóságnak még nincs nyoma. 1735-től az igazgatás szervezete változik, 1742—1743 tájt egymás után jöttek létre az új kormányszervek: SLZ Exactoratus Provinciális, a Supremus Commissariatus Provinciális, a Thesaurariatus, amely rövidesen kettéválik Thesaurariatus in Cameralibusra és Thesaurariatus in Montanisticis et Monetariisra. Lényegében véve egyik sem igazán új, előzmények nélküli. Nemcsak arra gondolunk, hogy 1691ben az országgyűlés még thesaurariust választott magának, de a tisztség kis híján négy évtizedig betöltetlenül állt, hanem arra is, hogy a többi olyan igazgatási ágban is, amelynek vezetését most az új kormányszervek vették át, szervezett hivatali munka folyt korábban is. Az igaz, hogy pl. a főbiztosság élén az 1680-as évek végén és az 1690-es évek elején sűrűn váltogatták egymást a személyek, s az apparátus egész személyzete sem volt állandó, s a törvényhatósági szervezetre épült — de a főbiztosságot már ezekben az években szabályozták, központi apparátusában a személycserék már az 1690-es évek során ritkultak. 1714-től pedig Kornis István viseli ezt a főbiztosi tisztséget évtizedeken át. A számvétel munkájára körülbelül ugyanaz áll, ami a főbiztosságéra. S végül a Thesaurariatus felállí-