Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

letekről. Kiskorú, gyámság vagy gondnokság alatt levő személyek ügyeit szüleik, gondnokuk vagy gyámjuk tudta nélkül nem vállalhatta el, kivéve azt az esetet, ha jogos panaszaikról volt szó. Falvak instantiáit csak oly esetben vehette át, ha azokon szerepelt a bíró és az esküdtek aláírása, s mellékelve volt hozzájuk az alsóbb bíróságok és a Gubernium döntése. Igazolni tartozott a hatóságnál, hogy a fél reá bízta ügyét (nagyobb jelentőségű éknél plenipotentialist kellett felmutatnia; kevésbé fontosaknál a fél magánlevelét is elég volt). Másrészt, maga fedezésére, aláírással ellátott facti speciest kellett kikérnie a féltől ügyéről. Formai megkötés volt utasításában az, hogy supplex libellusokat vagy recursusokat kellett benyújtania a Kancelláriánál, ,s nem nótákat és promemorialékat. Az általa képviselt ügyeket a hatóság vezetőjénél sürgette (szóban) vagy magánál a hatóságnál (írásban). A referensekkel, az expediturával vagy a registraturával tilos volt érintkeznie (ezt korábbi rendelkezések egész sora is így írta elő). Elintézett ügyeket felelet terhe mellett tilos volt újra elindítania. Az ügyvivői kar feje a rangidős ágens volt; neki küldték meg az őket illető normatív rendelkezéseket, s ő gondoskodott köröztetésükről, kihirdetésükről. Az ő feladata volt minden év elején, az összes ágensek jelenlétében felolvasni az utasítást. Az ágensek iratkezeléséről viszonylag keveset tartalmazott az utasítás. Lelkükre kötötte irataik gondos őrzését, repertorizálását. Maguk igazolására liber expensarumot kellett vezetniök a munkájuk során keletkezett kiadásokról. Fogalmazványaikat megtarthatták; a náluk levő oklevelek és másolatok azonban a fél kívánságára kiadandók voltak neki. (Az instructiót 1. B 2. 1799:809.) Számuk változó volt. A kezdeti néhány ügyvivő helyén 1797 elején már tizenhatot találunk (1. erre nézve B 2. 1797:306), az 1798-i utasítás kiadása idején pedig tizennyolcat. Az instructio elő is írta, hogy számuk háromra csökkentendő, s míg ez meg nem történik, újabb személy nem vehető fel az agenturára, kivéve azt az esetet, ha született erdélyiek halnak meg; ezek helyére lehet (B 2.1799:809). Számuk azonban csak lassan csökkent: 1804-ben még tizenöt, 1817-ben nyolc; 1831-ben azonban már csak kettő volt (ezek közül is az egyik magyar udvari kancelláriai s nádori is), 1840-ben ismét három. Az Erdélyi Kancelláriai Levéltárba került ügyvivői iratok tehát csak tört részeit teszik az egykori ágensi iratanyagnak. A többiek iratai feltehetőleg be sem kerültek a levéltárba, vagy a felek széthordták az anyagot; az itt ismertetett irathagyatékokat is erősen érinthették igényeik. A fondok elkülönülnek egymástól. Mindegyikükhöz jegyzék készült, e szerint vannak rendezve (Finta iratait kivéve, amelyeket utólagos rendezés tárgyi csoportokba szedett; Marusy hagyatéka csak a jegyzék szerinti csoportokba van szétosztva, azokon belül a sorrend megbomlott). Kutatás esetén a kérőlapon a fond (X. ügyvivő iratai) nevét és a sorszámot kell feltüntetni. B 35. Conrad ügyvivő irathagyatéka 1847 3 csomó 1—3. 3 csomó