Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

intézzék, s az uralkodó azt is kimondotta, hogy a megyei, városi és községi gyűléseken mindenki, bármely, az országban használatos nyelven felszólalhat, ezeken a nyelveken a hatóságokhoz beadványt intézhet, s a hatóságok kötelesek az ezekre hozott végzéseket a beadvány nyelvén kiadni, s a községékhez intézett rendeleteiket is a község ügykezelési nyelvén kibocsátani. Addig, míg az új hatóságok megalakultak, a fennállóknak tovább kellett működniük. Az érvényben levő polgári- és büntetőjog rendelkezésein a diploma nem változtatott. A Szerb Vajdaság és Temesvári Bánát Magyarországba való visszakebelezésére irányuló kívánságok megvizsgálására az uralkodó gróf Mensdorff-Pouilly altábornagyot küldötte ki biztosként, a nemzetiségek és vallásfelekezetek tagjainak meghallgatása és javaslattétel céljából. Erdélyre vonatkozóan az uralkodó ekkor (október 20-án) még csak annyit jelzett, hogy az erdélyi udvari kancelláriát is visszaállítja, s majd erdélyi kancellárt fog kinevezni, akinek az erdélyi országgyűlésnek a polgári jogegyenlőség szellemében történő megszervezésére nézve javaslatot kell kidolgoznia. Horvátországnak Magyarországhoz való viszonyát illetően az újonnan megszervezendő horvát-szlavón országgyűlésnek s a magyar országgyűlésnek kellett véleményt nyilvánítania.

82 A diplomában és az egyidejűleg kiadott királyi kéziratokban lefektetett s fent ismertetett alapokon indult meg a birodalom belső közjogi viszonyainak átalakítása. Ezek az alapok — mint ismeretes — csupán a magyar ókonzervatívok kívánságait elégítették ki, a lakosság nagy többsége érdekeinek azonban nem feleltek meg. A diplomát a magyar nemesség túlnyomó többsége is — Deák Ferenccel az élén — hidegen fogadta. Magyarországon a diplomával s a Vaynak adott utasításokkal való elégedetlenség hivatalosan is kifejezésre jutott, amikor az 1860. december 17-én összeült esztergomi értekezlet nyíltan az 1848-i törvények alapjára helyezkedett, s az országgyűlés összehívását ezek alapján kívánta. A királyi összehívó dekrétum azután a képviselőválasztói jogot és eljárást lényegében az 1848:5. tc. alapján, s kifejezetten arra hivatkozva szabályozta, anélkül azonban, hogy a képviselőséget a magyar nyelvismeret feltételéhez kötötte volna. A Vajdaságot az uralkodó — Mensdorff-Pouilly jelentése és a minisztertanács állásfoglalása nyomán — 1860. december 27-i elhatározásával Magyarországhoz csatolta vissza, annak ellenére, hogy az ottani szerbség és románság a területnek Magyarországhoz való csatolása ellen foglalt állást. Az államminisztérium ennek értelmében utasítást kapott a vajdasági ügyek intézésének a magyar kancellária hatáskörébe való átadására. Ugyanakkor Szerem megye rumai és illoki járását Horvátországhoz csatolták vissza. Erdélyben az egyes nemzetiségek különböző olyan igényekkel léptek fel, amelyek a diplomával részben ellenkeztek, részben azon túlmutattak. A magyarok a Magyarországgal való uniót követelték, a szászok régi alkotmányuk helyreállítását, a románok nemzeti jogaik biztosítását kívánták. *'

2 Az 1860. október 20-i királyi kéziratok legteljesebb gyűjteménye Szécsen Antal iratai között található. D 284. B.