Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
A miniszterek, akik röviddel előtte még igen sürgősnek tartották a magyarországi rendőri szervezet átalakítását, ehhez a javaslathoz késlekedtek beleegyezésüket adni. Benedek viszont a magyarországi ellenállás nyomására még tovább ment: augusztus 13-án módosító javaslatot tett a két miniszternek, s ebben a kormányhatóságok hatáskörének további csökkentését ajánlotta. Most már úgy látta, meg lehetne engedni, hogy a rendőrbiztosságok közigazgatási rendőri hatásköre egyedül a belső rend és biztonság fenntartásával szorosan összefüggő sajtóellenőrzésre szorítkozzék, míg a többi ágazatot: az útlevélügyet, az idegenek ellenőrzését, az egyletek és nyilvános összejövetelek feletti felügyeletet, a színházi rendtartás végrehajtását, a nyilvános előadások engedélyezését, s a fegyverügyek intézését a községekre lehetne bízni. Továbbá, hogy a rendőrbiztosságok helyzetét a lakossággal szemben tarthatóvá tegyék, azt javasolta, osszák be azokat az ugyanott működő megyehatósághoz, oly módon, hogy fegyelmi szempontból ugyan a pesti rendőrigazgató alá legyenek rendelve, minden egyéb tekintetben azonban mint az illető megyefőnök külön hatáskörrel bíró segédközegei működjenek. 81 E javaslat ügyében Bécsben egyelőre nem született döntés, s ennél fogva a rendőrigazgatás szervezete és működése ebben az időszakban változatlan maradt: az összpontosítást a rendőri hatóságok vonalán nem hajtották végre. Ez a felemás megoldás súlyos konfliktusok csíráját rejtette magában, amelyek a következő időszakban robbanták ki teljes erővel. A bécsi kormány — ez a magyarországi igazgatás átszervezésekor világosan megmutatkozott — az önkormányzati jogok engedélyezése terén egyelőre csak addig a határig volt hajlandó elmenni, amíg azt az abszolutizmus rendszerével összeegyeztethetőnek látta. A kormány ez időben követett irányvonalát a legjellemzőbb módon a kibővített birodalmi tanács létrehozatala mutatja, s ennek a létrejötte adta meg egyúttal a lökést a további fejlődéshez. Ferenc József 1860. március 5-i pátensében kinyilvánította, hogy a birodalmi tanács „megerősítésére" időnként rendkívüli tanácsosokat is össze fog hívni. Ilyen tanácsosok lenníiiek a főhercegek, néhány egyházi főméltóság, néhány, a polgári vagy katonai szolgálatban kitűnt személy, továbbá az országképviseletek 38 tagja. A kibővített birodalmi tanács elé utalta a pátens az állami költségvetés megállapítása fölötti tárgyalást. Bár országképviseletek még nem léteztek, az uralkodó, mert az 1861. évi költségvetést le akarta tárgyaltatni, május 1-én kinevezte a rendkívüli tanácsosokat. Az új testület május 31-én ült össze először. Itt két frakció alakult ki: az osztrák-német polgári származású hivatalnokok egyfelől, a „történeti jogokra" hivatkozó főnemesség másfelől. A főnemesi frakción belül a legerősebb politikai tradíciókkal rendelkező magyar ókonzervatívok váltak hangadóvá. A tanács által kiküldött 21-es bizottság nem tudott megegyezni, és két javaslatot terjesztett a tanács elé. A többségi javaslatot — amelyet végül is a tanács elfogadott — a magyar ókonzervatívok legaktívabb tagja, gróf Szécsen Antal szerkesztette. Ez a javaslat hangoztatja, hogy az újjászervezésnél, amely az április 19-i legfelsőbb kézirat értelmében az országos, megyei, járási és községi önkormányzatot a magyar királyságban is meg kell hogy valósítsa, figyelembe kell venni az orszá81 Uo. (2474).
