Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

II. Ország- és népismeret fogalma alá foglalták mindazt, ami a közigaz­gatási terület és annak lakosságának nyilvántartásával volt kapcsolatos, a kormányzat érdekében: a térképezést (B), különböző statisztikai adatok gyűj­tését, pl. a cigányokról (D), a népszámlálással kapcsolatos intézkedéseket (E), a születések anyakönyvi nyilvántartásával, törvényesítésekkel és örökbefo­gadásokkal (F), a házassági diszpenzációkkal (G), a halotti anyakönyvek ve­zetésével (H), kapcsolatos ügyeket, a be- és kivándorlási, honossági, állampol­gársági, kiutasítási ügyeket (I) s végül az illetőségek felderítésének ügyeit (K). III. A helytartósági osztály irányította a rendőri igazgatás legkülönbö­zőbb ágait. Ide tartoztak a rendőrségre magára vonatkozó adminisztratív ügyek (A), a közrend és nyugalom fenntartásával kapcsolatos intézkedések, mint pl. a csárdák bezáratása, újranyitási engedélyek megadása, jelentések bekérése a közrend állapotáról stb. (B), továbbá a vásárrendészet: az árak limitálása, súlyok egységesítése, rendszabályok a tüntetések ellen (C). A személyi és vagyonbiztonság helyreállítása, ill. fenntartása érdekében is tet­tek intézkedéseket a rablások megakadályozására, gyilkosságok felderíté­sére és megtorlására (E). Ide tartoznak a különböző körözések, az útlevél- és toloncügy is (F), továbbá a szegényügy és szegénygondozás. Az építésrendé­szeti feladatok közül leginkább a gőzgépek felülvizsgálata adott munkát (I), a tűz- (K) és vízrendészet (L) már jelentősebb aktatermeléshez vezetett. Az életmentésekért járó jutalmakat is a helytartósági osztály ítélte meg (M). Az utcai rendészet főleg az utcák tisztogatásának, világításának, a záróráknak a szabályozását jelentette (N). A tisztaság érdekében törekedtek a patká­nyok, egerek irtására is (O). Az öngyilkossági és egyéb nem természetes ha­láleseteket az alsóbb hatóságok bejelentették a helytartósági osztálynak (R). Itt történt a nyilvános zenei előadások engedélyezése (S). Elemi csapások esetén a károsultak részére a helytartósági osztály engedélyezhetett nyilvá­nos gyűjtést (T). A rendőri feladatok közé tartozott a kóbor marhák kö­röztetése (U). A sajtóval kapcsolatos feladatok közül a helytartósági osztályra a hivatalos sajtó irányítása, a hivatalos közleményekért járó díjak utalvá­nyozása stb. hárult, ő adott pl. állami hivatalnokoknak engedélyt szerkesztői állás elfogadására (V). Végül a ragadozó állatok elleni küzdelem (W) és fegy­verviselési engedélyek megadása kapcsán keletkezett iratokat találunk itt (Z). IV. Az egészségügyi iratok egy része az állami egészségügyi szervezet kiépítésének, igazgatásának kérdéseivel foglalkozik. (A). Egy másik nagy csoport a járványos betegségek elleni küzdelem során jött létre (C). A köz­kórházaknál felmerült betegápolási költségek behajtása, a lelencügy, az elme­betegek ügye is intézkedéseket kívánt a helytartósági osztály részéről (D). A marhavésszel kapcsolatos iratokat is ide sorolták (E). A pesti állatgyó­gyászati intézet kiépítése külön gondja volt a budai helytartósági osztálynak (F). Végül az államkincstárt terhelő gyógyszerkiadások megtérítése iránt kel­lett intézkedni (G). V. Az igazságüggyel kapcsolatban elsősorban az igazságügyi szervezet adminisztratív ügyei jelentkeznek (A). Ide tartozik továbbá az árvaügy is (B). A polgári jogot érintő számos ügyben kellett intézkedni közigazgatási úton: kérvények, panaszok futottak be, többek között úrbéri és kereskedelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom