Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
enclavéit, valamint a Heves megyei Tarnaőrs helységet. Hét járásra osztották (kunszentmiklósi, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi, jászberényi, jászapáti, karcagi és kunszentmártoni járások. D 96. ELNÖKI IRATOK 1850—1853 34 csomó, 7 kötet 1850—1853 30 csomó 1853 1850—1853 1850—1853 4 csomó 5 kötet 2 kötet Az 1850. július 15—december 17. közötti időben keletkezett elnöki iratok Koller Ferenc miniszteri biztoséi, akinek regisztratúráját december 18tól Augusz folytatta. Az 1850. évi elnöki iratok itteni elhelyezése mellett a2 a körülmény szól, hogy segédkönyveik fizikailag nem választhatók szét a kerületi kormányzatéitól: az 1850—1851. évi iktatókönyv, s az 1850—1852 évi mutató egy-egy közös kötetet alkot. A pesti kerületi kormányzat Augusz által 1851. augusztus 1-én elrendeli ügykör-felosztása szerint az elnöki osztály ügykörébe tartozott minden olyan ügy, amely „a nyílt tárgyalás alól elvonandó", továbbá a hírlapi köröztetések és hirdetések s az ezeknek a közléséért járó díjakra vonatkozó intézkedések (D 98. 1851. 12. kútfő, 17 tétel). Az iratok évek és iktatószámok növekvő rendjében vannak elhelyezve. A „Monumentalkirche" sorozatba a bécsi fogadalmi templom építésére indított gyűjtés iratait (gyűjtőívek) helyezték el. A sorozat ún. convolutum, a benne fekvő iratok elnöki iktatásúak, iktatószámaik rendjében feküsznek. Az 1850—1852. évi mutató magyar nyelvű, benne a D és T betűk együtt, a C után találhatók. Az 1853. évi mutatót német nyelven szerkesztették. A kerületi kormányzat 1851. június 18. előtti iratai Szentiványi Vince irataival (D 77.) együtt találhatók. E napon új irattárat nyitottak, amely a kerületi kormányzat iratait annak megszűnéséig tartalmazza, sőt, az 1853. évben történt megszűnés után, az év végéig, a helytartósági osztály működéséből származó iratanyagot is magába fogadta. A helytartósági osztály csak 1854 januárjával kezdte új irattárát. Az iratok „osztályonként", ezeken belül pedig kútfők és tételek szerint tagozódnak, a volt m. kir. helytartótanács 1783 utáni iratainak a mintájára. Az osztályok azonban nem a valóságos ügyosztályoknak felelnek meg, hanem csupán irattári osztályok: a kerületi kormányzat ügyosztályainak száma jóval kisebb az irattári osztályok számánál. D 97—108. ALTALÁNOS IRATOK 1851. június 18—1853 vége 210 cs^mó, 35 kötet 1—30. Iratok 31—34. „Monumentalkirche", fogadalmi templom gyűjtőívei 35—39. Iktatókönyv 40—41. Mutató