Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

Az iratok évek, ezeken belül iktatószámok növekvő rendjében vannak elhelyezve; az egy ügyre vonatkozó iratok együtt, a legutolsó vonatkozó ügydarab helyén fekszenek. A kutatást a mutatókönyv átnézésével kell elkezdeni, ez röviden meg­jelöli a tárgyat, s utal az iktatószámra. Az iktatókönyv utolsó rovatában közli a kapcsolódó utóirat számát, de mindenütt csak a közvetlenül kapcso­lódót, a kutatást tehát addig kell folytatnunk, míg végül az utolsó rovatot üresen találjuk, s az iratok kiemelését ennél a számnál kell megkísérelni. Minthogy irattári számkönyv nincsen, az iratok helyét a segédkönyvek alap­ján biztosan megállapítani nem lehet. Az iratok kettős iktatószámot viselnek, felül van az elnöki általános, alatta — attól vízszintes vonallal elválasztva — az elnöki titkos iktatószám. Az iktatókönyv az elnöki általános számot a titkos szám alatt, zárójelben közli. A kérőlapon az évet és az iktatószámot kell feltüntetni, kapcsolódó ira­tok esetében valamennyi iktatószámot. D 53. SINE NUMERO (Szám nélküli iratok) 1849—1853 1 csomó 1. Iratok 1849—1853 1 csomó Iktatatlan elnöki iratok, a csomón belül három kisebb kötegben. A cso­mó élén egy „Diplomatische Notizen" feliratot viselő füzet, ebben regeszta­szerű feljegyzések 1849. május 4-től az év végéig a magyar emigráció tevé­kenységéről, a polgári demokraták külföldi mozgolódásairól, az emisszáriu­sok utazásairól, a forradalmi szervezkedésekről szóló iratokról. — Az első köteg élén azoknak névjegyzéke, akiknek 1849—1851-ben „sine numero" iratot adtak ki. Maguk az iratok igen vegyes tartalmúak: pártfogó leveleket, állás- és segélykéréseket, a kormánylapokban közzétett nyilatkozatok fogal­mazványait találjuk itt. Geringer több, személyéhez kapcsolódó iratot is ide osztott be: díszpolgársága, különböző meghívók, min. osztályfőnöki kineve­zése stb. Egyes intézkedéseinek fogalmazványai is itt találhatók: többeket tanácskozásra rendel fel, az országos szervező bizottságba hív meg. Néhány irat az irattár rendbehozatalára vonatkozik. A második kötegben de la Motte iratai feküsznek: személyi ügyek, a belső ügyvitel ügyei, udvari (protokoll) ügyek iratai. — Végül néhány olyan elnöki irat került ide, amely az elnöki iktatókönyv lezárása után érkezett be, 1853 májusában, s iktatatlan maradt. Az iratok rendezetlenek. Egy részük az előnyomtatott előadói ívben fekszik, az iktatószám helyén S. N. jellel. Egy-egy köteget kell kikérni, s az iratokat darabonként átnézni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom