Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

veleket közvetítettek, ezeket tőlük elszedték és a helyi postahivatalnak ad­ták át, a vállalkozót pedig megbüntették. Miután az uralkodó az építésügyi hatóságok szervezetére vonatkozó ren­delkezéseket jóváhagyta, Magyarországon is megkezdődött az új hatóságok megszervezése, az e célra kinevezett miniszteri biztos irányítása alatt. A központi közigazgatás a legnagyobb mértékben befolyt az építési kerüle­tek beosztása, felállítása, megfelelő személyekkel ellátása munkájába, s ab­ba, hogy a régebbi megyei mérnökök az új építésügyi hatóságok állomá­nyába átkerüljenek. A közigazgatási hatóságok kötelesek voltak középítke­zések esetében a terveket és költségelőirányzatokat az illetékes építésügyi személyek által felülvizsgáltatni s a szabályszerű engedélyt beszerezni. Az utak, hidak és töltések igen elhanyagolt állapotban voltak, különö­sen a szabadságharc ideje alatt mentek tönkre. Ezek rendbehozatala érde­kében szabályozták a közmunka-kötelezettséget, kiterjesztve azt osztálykü­lönbség nélkül az ország minden lakosára. Közmunkakötelezettségét min­denki megválthatta, ily módon jelentékeny országos építészeti alap gyűlt össze. A helytartóság szabályozta ennek kezelését és felhasználását. A köz­munkakötelezetteket a szolgabírák és városi tanácsok írták össze. Az utakat állami és országutakra osztották fel, a fontosabb útvonalakat állami kezelésbe vették. Szabályozták a kisajátításokat. Közreműködtek a távíróvonalnak Pestig történő meghosszabbításában és a vasutak kiépítésé­ben, itt a szükséges terület megszerzésére s a vállalkozók és birtokosok kö­zötti viszályok elintézésére törekedtek. A folyami forgalom megnövekedtével folyamrendőrségről és hajózási szabályzatról kellett gondoskodni. A folyószabályozások ügyét is szorgal­mazták, egyleteket alakítottak a Tisza, a Körös szabályozására; a Vág völ­gyében védegylet megalakítását támogatták az áradások ellen. Dunai véd­gátak építéséhez az állami alapból is hozzájárultak. A vámok szabályozása Magyarországon elavult, nem felelt meg az új viszonyoknak. Sok vita eredt ebből, különösen a volt adómentesek tiltakoz­tak az ellen, hogy tőlük vámot szedjenek. A helytartóság táblás kimutatá­sokat készíttetett a vámokról és szabályozta a vámügyet. A szabadságharc után az új igazságügyi rendszer bevezetéséig (1849 nov.) a politikai hatóságok tartoztak részben az igazságszolgáltatásról is gon­doskodni, azután pedig tevékenyen kellett közreműködniük az új rendszer megvalósításában, az átmenet megteremtésében, az anyagi feltételek bizto­sításában, az árvavagyon átadásában. Az igazságszolgáltatás fejlődésében to­vábbi lépést jelentett az államügyészségnek a kir. jogügyigazgatóságtól Ge­ringer javaslatára történt különválasztása s a kincstári ügyészségek és ál­lamügyészségek felállítása, amelynél a polgári kormányzat egyrészt szemé­lyi javaslatokat tett, másrészt elrendelte a közigazgatási szerveknek a bíró­sági szervekkel való együttműködését, a „közrend és nyugalom fenntartá­sának érdekében". Több olyan rendeletet dolgoztak ki és tettek közzé, amely a közigazgatás jogszolgáltató működésével kapcsolatos (pl. új mező­őri rendelet, a mezőrendőri kihágásokért fizetett büntetéspénzek felhaszná­lásának szabályozása, vagy a haditörvényszékileg elítélt egyének vagyoná­val szembeni követelések esetében követendő eljárás meghatározása stb.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom