Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

Iának tekintette azt is, hogy a hivatalnokok megvesztegethetősége ellen küzdjön. Az új hatóságok megszervezését 1850 szeptemberében kezdték meg. Ez év novemberében megtörtént az 5 kerületi főispán kinevezése is. Igen sok munkát adott az ország új közigazgatási beosztása; több módosítás után végre 5 kerületre, 45 megyére és 265 járásra osztották az országot. Az új hatóságok részére hivatali utasításokat dolgoztak ki; 1851-ben megtörtént a helytartóság, a kerületi kormányzatok és megyefőnökök rendszeresített sze­mélyzetének végleges kinevezése is. A többi politikai hatóság személyze­tének kinevezésére csak később került sor, s erre már a közben kinevezett kormányzó, Albrecht főherceg is befolyást gyakorolt. A véglegesítéseknél különösen a járási hivatalnokokat igyekeztek erősen megrostálni, a végle­ges személyzetbe csak olyanok kerültek, akiket politikailag teljesen megfe­lelőknek találtak. A véglegesítésekkel kapcsolatban rendezték az ideiglenes tisztviselők nyugdíjigényét is. A hivatalnokok ellen sok volt a panasz, külö­nösen az ideiglenes tisztviselők közül számos ellen indult fegyelmi eljárás. Egy másik fontos feladat az állam biztonságának megóvása, a forradal­mi elemek tevékenységének meggátlása volt. Hogy a forradalmi párt mű­ködését lehetetlenné tegyék, a hadseregparancsnoksággal egyetértésben el­készítették a kompromittáltak, a kegyelemben részesültek és a külföldről visszatért forradalmi menekültek névsorát. Ezekről az egyénekről a kerületi főispánok, ill. Pesten a városkapitány havonként kimutatásokat terjesztettek fel, megjelölve volt és jelenlegi foglalkozásukat, tartózkodási helyüket. Át­költözésük esetén az illetékes hatóság értesítést küldött annak a politikai hatóságnak, amelynek területére a költözés történt. Azoknak a politikailag veszélyesnek tartott egyéneknek, akik számára meghatározott tartózkodási helyet jelöltek ki (confiniáltak), a helytartóság vagy a hadseregparancs­nokság adhatott engedélyt tartózkodási helyüknek rövid időre történő meg­változtatására. Szigorú ellenőrzéssel akarták megakadályozni az elégedet­leneknek a külfölddel való levelezést, a forradalmi emisszáriusok hazai mű­ködését. Egy ideig a forradalmi emisszáriusoknál is veszélyesebbnek tartot­ták az ókonzervatív párt működését a kormány rendszabályainak keresztül­vitelére nézve. Ezek passzív magatartásukat feladva, agitációs eszközökhöz nyúltak a kormány politikájának meghiúsítására. A kormányzó 1851. július 3-i bizalmas rendelete következtében mindent megtettek, hogy a főbbeket kinyomozzák, a politikai térről eltávolítsák és ártalmatlanná tegyék. Irtó hadjáratot folytattak a forradalom írásos és képes emlékei ellen is. Nem­csak kitenni és árusítani volt tilos ilyeneket, hanem megőrizni is; aki e ti­lalom ellen vétett, haditörvényszék elé állították. Ezzel kapcsolatban új rendőri hatóságot szerveztek meg az országban. Pest-Budán városkapitányságot és rendőrigazgatóságot állítottak fel, majd 1851-ben Pozsony, Sopron, Kassa és Nagyvárad városában is megkezdték működésüket a rendőrhatóságok. Ezenkívül katonai rendőri szervéket is létesítettek, ezek a belügyminisztérium által jóváhagyott utasítás alapján működtek. Több városban állandó rendőri kirendeltség működött, egyes fürdőhelyekre a fürdőidény tartamára küldtek ki ún. fürdőbiztost. Már 1849-ben bevezették a csendőrséget az országban. Az ezzel kapcso­latos rendszabályokat részben önállóan, közigazgatási úton, részben pedig a

Next

/
Oldalképek
Tartalom