Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai

ügyek iratait is, pl. birtokrendezés nem úrbéri területen, telekkönyvi munkálatokról szóló jelentések stb. Az egyes évek anyagának végén külön csomókban elhelyezett költségvetési előirányzatok és szabályrendeletek, alapszámok, ill. iktatószámok növekvő rendjében vannak elhelyezve. A polgári osztály, ill. annak egyes ügyosztályainak iktatókönyvei mindig kettős iktatószámokat tartalmaznak, vonal fölött az általános kormányzósági számot, vonal alatt 1852—1853-ban a polgári osztály iktatószámát, 1854—1856-ban a polgári osztály egyes ügyosztályainak iktatószámát közlik. 1853 októbertől decemberig, amikor már ügyosztály-iktatókönyveink vannak, a polgári osztálynak nincsen közös iktatókönyve, a két ügyosztályiktatókönyv mégis egymást egészíti ki, azok az iktatószámok, amelyek az egyikből hiányoznak, a másikban találhatók meg, tehát a polgári osztály még egységes iktatást vezet, bár ügyosztályok szerint felbontva. 1857—1859ig a főkormányzóság négy ügyosztálya vezet külön iktatókönyvet, ezekben a vonal fölött a főkormányzóság általános iktatószámát, a vonal alatt pedig az egyes ügyosztályok külön iktatószámát találjuk. 1860-ból megvannak a főkormányzóság általános iktatókönyvei is. Az ügyosztály-iktatókönyvek közül ez évből az elsőé hiányzik. Az 1852. évi mutató csak a generális számot közli, a vonal alattit csak akkor, ha az illető ügydarabot a polgári osztályban valamilyen oknál fogva viszonylag később iktatták s így a felső számok sorrendjében az iktatókönyvben nem volna megtalálható. (Az iratok megtalálása szempontjából ez nem játszik szerepet, mert azok a generális számok növekvő rendjében fekszenek.) 1853-tól kezdve a mutatókönyv mindig kettős számot közöl, 1854től az alsó szám után a megfelelő ügyosztály római számát is jelöli. 1859-ben azonban a mutatókönyvben elmarad az ügyosztályszám, csak a generális szám van feltüntetve. A mutatókönyvek minden betűnél külön közlik a tárgyi címszavakat, a helyneveket és a személyneveket, az első két betűt tekintetbe vevő rendben, s a címszó, ill. név után mindig az irat tárgyának megjelölését is adják, a kutatás szempontjából ezek a gondos munkával készült segédkönyvek igen jól használhatók. Az iratok helyének megállapításához az irattári számkönyvet is segítségül kell vennünk. Ezt csak az 1853. évtől kezdve vezették; ebben az évben a polgári osztály iktatószámait közli, tehát azokat, amelyek az iratokon a vonal alatt láthatók. Azoknál az iratoknál, amelyek nem feküsznek az iktatószámuknak megfelelő helyen, piros tintával bejegyezték a generális számot is, s utalnak arra a számra vagy számokra, amely számú irathoz, vagy iratokhoz a kérdéses iratot szerelték. Későbbi kéz a cumulus nevét is bejegyezte, amelyben az irat található (olyan esetekben, amelyekben az Országos Levéltárban történt rendelkezéskor a cumulust meghagyták). 1854ben az irattári számkönyv már a felső (generális) iktatószámot közli, és az alapszámra, ill. cumulusra utal. 1855-től kezdve — a megváltozott irattári rendszernek megfelelően — az alapszámra, a fasciculus és subfasciculus jelzetre történik utalás. Az idegen számok könyvét is évenként vezették, egy-egy éven belül pedig beküldő hatóságok szerint. Az idegen számot, az irat kiállításának keltét és a megfelelő saját (generális) iktatószámot közli. ' \