Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
ELSŐ RÉSZ A birodalmi centralizmus korában működő politikai hatóságok iratai
a magyarországi oktatásügyben az volt, hogy október 9-én Geringer tudomására hozta az alapelveket, amelyek szerint a birodalom, s ezen belül Magyarország oktatásügyét át kívánta szervezni. Az alábbiakban részletesen ismertetjük ezeket az alapelveket, mert ezek meghatározták a minisztérium egész tevékenységét az oktatásügy terén, s mert rendkívül jellemzőek az ezt a tevékenységet irányító szellemre. Az alapelvek mindenekelőtt leszögezik, hogy az oktatás és a nevelés felett a főfelügyelet jogát az állam gyakorolja. Ez az ellenőrzés elsősorban az oktató és nevelő intézetekre terjed ki, de az állam a házi oktatásba is beleszólhat, s adott esetben kényszert is alkalmazhat annak érdekében, hogy gyinden gyermek számára biztosítson annyi oktatást, amennyit az elemi iskola nyújt. Az oktatási intézetek az alapelvek szerint kétfélék: nyilvánosak vagy magán jellegűek. Nyilvánosaknak azok tekintendők (akár az állam tartja fenn őket, akár egyházi, községi vagy magánerőből léteznek), amelyek megfelelnek az állam által az oktatás eredményessége érdekében felállított követelményeknek, s amelyeket az állam ilyeneknek elismer. Az ezek által kiállított bizonyítványokat érvényeseknek tekintik, akár állami iskolába való felvételről, akár állami szolgálatba lépésről, vagy más iskolai végzettséghez kötött engedélyről van szó. A magániskoláknak megengedik, hogy tanítványaikat nyilvános iskolában vizsgára bocsássák, ahol azok államilag érvényes bizonyítványt nyerhetnek. A magániskolák az államtól függetlenek voltak. Magániskola nyitását előzetesen be kellett jelenteni az állami hatóságnak. Ez a működési engedélyt megtagadhatta, ha az iskolát nyitni szándékozó politikai vagy erkölcsi tekintetben kifogás alá esett, vagy képzettségénél fogva az iskola vezetésére nem volt alkalmas. Ha az állami felügyelet során megállapítást nyert, hogy a magániskola vállalt feladatát nem látja el, az állami hatóság figyelmeztethette a közönséget erre a körülményre, ha pedig politikai vagy erkölcsi szempontból veszedelmesnek találta, bezárathatta. A magániskolák kötelesek voltak az iskola állapota felől tőlük kívánt statisztikai adatokat az állami hatósággal közölni. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium alá tartozó iskolák a) elemi vagy népiskolák, b) középiskolák, amelyek közül a legfontosabbak a gimnáziumok és a reáliskolák, c) felső iskolák: egyetemek és műszaki főiskolák voltak. A bányászati, erdészeti és mezőgazdasági iskolák a kereskedelem és iparügyi, ill. a földművelésügyi minisztérium alá tartoztak. A népiskola az alapelvek szerint leginkább az ifjúság nevelését kellett hogy szolgálja, s itt kiemelkedő fontosságot tulajdonítottak a vallásoktatásnak. Ezért a népiskolának az egyházzal szoros összeköttetésben kellett állnia, s ügyét az egyházközség ügyének tekintették. Emellett kívánatosnak tartották, hogy egyszersmind a politikai község ügyeként is kezeljék, ami nem okozott nehézséget ott, ahol a kettő területileg egybeesett, vagy a politikai község több egyházközségből állt, amelyek ugyanahhoz az egyházhoz tartoztak. Ha a politikai község több egyházközségből állt, oda kellett hatni, hogy az előbbi az iskoláknak csak gazdasági ügyeivel foglalkozzék, azok belső ügyeit pedig hagyja az egyházközségekre. Az állam nem tilthatta meg, hogy a gyermekek más iskolát látogassanak, mint amilyen vallásúak. A nép-
