Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)
Bevezetés
az igazságszolgáltatást a közigazgatástól, akkor újjá kellett alakítani a megyei és városi tisztikarokat. Meg kellett szüntetni a szabad királyi és rendezett mezővárosok bírói tanácsait, meg kellett változtatni a tisztikarok összetételét és hatáskörét. Zichy e.zért már most szükségesnek tartotta a jövendő közigazgatási szervezet megállapítását, hogy az új bírósági szervezet behozatalakor a politikai hatóságok szervezetlenül ne maradjanak. A bizottság számára irányelvként csak azt írta elő, hogy az új közigazgatási járási hatóságok hatáskörébe kell utalnia mindazokat az ügyeket, amelyek eddig a főszolgabírák hatósága alá tartoztak, s amelyeket a szentesített alapelvek az új járásbíróságokra át nem ruháztak. Zichy véleménye szerint a politikai teendők természete nem kívánta meg, hogy a politikai járások száma a járásbíróságokéval megegyezzék, sőt költségkímélés szempontjából kívánatosnak tartotta, hogy egy politikai járás több bírósági járást foglaljon magában. A bizottságnak foglalkoznia kellett a közbiztonsági személyzet (csendbiztosok, pandúrok) új elosztásával is, javaslatot kellett tennie fenntartási költségeik megállapítására. A kancellár azt kívánta Pálffytól, hogy a munka eredményét, saját nézetei kíséretében négy hét alatt hozzá terjessze fel. 12 '' Pálffy az utasításnak eleget téve, megalakította a bizottságot, de szeptember 15-én bizalmas iratban a kancellárhoz fordult, újból kifejezést adva a szervezés iránti aggályainak. Attól tartott, rövidesen híre megy majd: a kormány — tekintet nélkül több száz éves törvényes intézményekre — minden önkormányzati jogot el akar venni az országtól. Ez természetesen igen kedvezőtlenül hatna a közvéleményre, s hatására sok olyan férfiú, aki most még a kormányt támogatja, a másik táborba állana át. Pálffy leszögezte, hogy minden magyar országgyűlés, még a kormány számára legkedvezőbb összetételű is, követelni fogja azoknak az önkormányzati jogoknak a biztosítását, amelyeket még az 1861. november 5-i határozatok is kilátásba helyeztek. Kifejezte azt a reményét, hogy a kormány nem kívánja visszaállítani a centralista korszak tisztán bürokratikus megyehatóságait. Űgy vélte, a Bach-kori megyék erősen korlátozott hatáskörével nem is lehetne a fennálló igényeket kielégíteni, mert ez esetben a helytartótanács annyira túl lenne terhelve, hogy ez működését megakasztaná. További perspektívaként a helytartósági osztályokhoz, az ország kerületekre való bontásához való visszatérés rémlett fel előtte. Hogy ez nemcsak rémkép, annak igazolására utalt arra a többek által fennen hangoztatott véleményre, amely szerint a királyi tábla sem maradhat fenn meglevő állapotában, túlterheltetése miatt, hanem ismét fel kell azt oszlatni. Ezzel szemben. Pálffy meg volt győződve a másik út helyességéről: szerinte mind a kormány, mind a lakosság érdeke azt kívánta, hogy a politikai igazgatás terén a megyei tisztikarok mellé megyegyűléseket és bizottmányokat adjanak, természetesen ,,a viszonyoknak megfelelő összetételben és hatáskörrel". Annál is inkább ezt tartotta helyesnek, mert hiszen a kormány az önkormányzat elvét minden más koronaországban, még ahol annak nem is voltak élő hagyományai, érvényre kívánta juttatni. Pálffy épp ezért feltételezte, hogy a lakosságnak részvételt kívánnak engedélyezni azoknak az ügyeknek az intézésében, amelyek kizárólag a megyére vonatkoznak. Kívánatosnak tartotta tehát, hogy ezt — a m D 185. 1864:1174.
