Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 4. Budapest, 1965)

Bevezetés

idő múlásával mind nehezebben volt fenntartható. Alkotmányos törvényhozás lehetősége egyelőre nem volt adva, oktroj alkalmazásától pedig, húzódoztak a magyar kormányférfiak a kiegyezés érdekében. Forgách törekvése oda irányult, hogy legalább a magyar kormányhatóságok törvényes hatáskörét megóvja az idegen hatóságok túlzott befolyásától. Mindez igen nehézzé tette a helyzetét nemcsak a hazai politikai közvéleménnyel, hanem osztrák minisztertársaival szemben is, és végül bukását idézte elő. Az autonóm korszak politikai igazgatásának tárgyalása során említettük, hogy az 1861. május 15-i legfelsőbb elhatározást, amely a Magyarországban alkalmazott cs. kir. állami hivatalnokokat az országos hadifőparancsnokság joghatósága alá helyezte, a magyar kancellária ellenszegülése folytán Magyarországon nem hirdették ki, s hogy ebből számos súrlódás adódott. Az az elkeseredett küzdelem, ami ezután egyrészről a magyar kancellária és a királyi tábla, másrészről a hadifőparancsnokság közt kialakult, a törvényhatóságokra nézve kellemetlen következményékkel járt, mert ellenük, bár a rendszabályt velük hivatalosan soha nem közölték, annak be nem tartása miatt mégis katonai karhatalmat alkalmaztak. November ötödike után az államminiszter, a hadügyminiszter és a pénzügyminiszter egyaránt sürgették, hogy a kancellária most már rendelje el a vonatkozó legfelsőbb elhatározás kihirdetését és foganatosítását. A magyar kancellária az 1862. február 20-i tanácsülésen tárgyalta a kérdést. Az előadó, Stojakovics tanácsos, azon a véleményen volt, hogy a kancellária nem ignorálhatja a legfelsőbb elhatározást, s nem hivatkozhat az adott helyzetben alkotmányos állására sem, hiszen az alkotmány leglényegesebb feltételei, a helytartótanács testületi működése és felterjesztési joga (a jus remonstrandi), valamint a helyhatóságok önkormányzata fel van függesztve, és a bűnös cselekmények egész sora feletti bíráskodás a polgári bíróságoktól a katonai törvényszékekhez került át. Érthető, hogy 1861 májusában, amikor az alkotmányos hatóságok fennállottak, nem hirdették ki a rendszabályt, a mostani kinevezett és felterjesztési joggal fel nem ruházott tisztviselők esetében azonban kihirdetésének és végrehajtásának elmulasztása nem igazolható. Stojakovics tehát úgy vélte, hogy a végrehajtást, bár későn, de mégis el kell rendelni. A tanács azonban, amelyben Forgách elnökölt, a javaslatot el nem fogadva úgy határozott, hogy az uralkodótól kérni fogja a határozat megszüntetését.

120 Ferenc József ezt ugyan egyelőre nem tette, de 1862. november 4-én a határozatot úgy módosította, hogy az érintett személyek polgári jogügyekben az illetékes polgári hatóságok bíráskodása alá kerrüljenek vissza, és csak bűnügyekben maradjon meg továbbra is a katonai törvényszékek bíráskodása. Ezt az elhatározást az indokolta, hogy a cs. kir. hivatalnokok akkor már nem találkoztak oly fokú elfogultsággal a magyar hatóságok részéről, mint az autonóm korszakban, hogy az irányukban korábban megnyilvánuló elkeseredés és ellenséges indulat megszűnt, különösen^ közigazgatási hatóságoknál, ahol az állások jó részét volt cs. kir. állami tisztviselőkkel töltötték be. A következő év elején, amikor közelinek látszott az országgyűlés összehívásának időpontja, Pálffy a katonai bíróságok működésének további •'•>•'I ¿20 D 189. 1860/61. VIII. Ü.7. 1861:12 019.