Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

Az alakuló kereskedelmi és közlekedési (hajózási, vasúti) társulatok, részvénytársaságok, bankok alapszabályainak jóváhagyása is az ügyosztály közreműködésével történt. Mindezek az előbbiekben felsorolt tennivalók azonban együttvéve sem adtak annyi munkát az osztálynak, mint a közlekedés biztosítása, fejlesztése és a vízszabályozás. A közlekedési utak rendbentartását nemcsak a kereskedelem könnyítése végett szorgalmazta a kormányzat: a katonaság és a posta érdekei is megkívánták. Az utak és a hidak állapotáról a törvényhatóságok jelentéseiből szerzett tudomást a helytartótanács, de előfordult az is, hogy a föhadparancsnokság, vagy az országos biztosság igazgatója kérte valamely út megjavítását, vagy új út építését. Az elvégzendő munkák tervét és költségvetését az érintett törvényhatóság felterjesztette a helytartótanácshoz, az pedig az országos építési igazgatósághoz küldte műszaki és számvevőséghez pénzügyi véleményezésre. (Az építési igazgatóságot 1788-ban állították fel; műszaki tanácsadó és ellenőrző szervként működött a helytartótanács irányítása alatt. A megszervezésére és működésére vonatkozó tudnivalókat I. az építési igazgatóság iratainak ismertetésében.) Az utak és hidak építésének, javításának, valamint a folyók tisztításának, szabályozásának és a mocsarak lecsapolásának költségeit részben a törvényhatóságok viselték, részben azonban állami támogatásból, főként a felemelt sóáralapból (fundus aucti salis pretii) fizették. A helytartótanács 1801-től kezdve — a számára kiadott utasítás értelmében — felsőbb engedély nélkül maga rendelhette el a felemelt sóáralap terhére azokat a sürgős útépítési és javítási, meg vízimunkákat, amelyeknek kiadásai nem haladták meg a 3000 forintot. (Ezeknek a munkáknak a költségeiről félévenként kimutatást kellett az uralkodó elé terjesztenie). A 3000 forintnál költségesebb munkák tervét és költségvetését azonban véleményével együtt esetről esetre fel kellett küldenie az uralkodóhoz engedélyezés végett. Arról, hogy a felemelt sóáralapnak mennyi pénze van, a kamara rendszeresen tájékoztatta a helytartótanácsot; az alapból teendő kiadásokra pedig az építési igazgatóság évente költségvetést készített és nyújtott be neJ«. Az elvégzett munkákról a törvényhatóságok jelentést és számadást küldtek be a helytartótanácshoz; számadásaikat a számvevőség vizsgálta meg. Beküldték a megyei és városi mérnökök havi naplóit, jelentéseit is a végzett munkáról. A megyéknek kérésükre mérnöki felszerelést szerzett be az építési igazgatóság a helytartótanács közvetítésével, s szükség esetén a munkálatokhoz (pl. folyó medrének tisztításához) megfelelő eszközöket adott kölcsön. A nagyobb, több éven át tartó vízimunkákat: szabályozást; lecsapolást, csatornaépítést — ezeknek célja volt természetesen nemcsak a víziútvonalak biztosítása, hanem az áradások megakadályozása is — királyi biztosok vezették, a helytartótanács állandó irányításával és az építési igazgatóság közreműködésével. (A királyi biztosok közül néhánynak: B. Vay Miklósnak, B. Perényi Jánosnak és Gr. Zichy Ferencnek iratai fennmaradtak a helytartótanács levéltárában.) A vízszabályozásokkal kapcsolatban sokszor szükség volt a vízimalmok elhelyezésének megváltoztatására; ennek érdekében is a helytartótanács tette meg a szükséges intézkedéseket. Az útépítés, vízszabályozás miatt szükségessé váló telekkisajátítások is közreműködésével zajlottak le. Külön gondot fordított a Buda és Pest közötti hajóhídra és a téli, jégen át történő közlekedésre.