Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

Irattári segédkönyvek : „Deductio actorum in Ladula A contentorum", a „Ladula A Fasc. 1—53" lajstroma . . . 1726—1779 1 kötet ,,Idealia causarum extractum", az ,,Idealia No. 1—6" mutatója 1726—1772 1 kötet 1726-ban III. Károly elrendelte, hogy a megyék és városok az 1723. évi országgyűlés óta törvényszékeiken tárgyalt perek kivonatait küldjék meg a helytartótanácsnak s azután pedig minden év végén küldjék be a perkivonatokat.'(0. L. Helytt. lvt. Causarum extractus, Id. No. 1.) Ezzel az intézkedéssel megindult az a folyamat, amelynek során az államhatalom a törvényhatóságok bíráskodását egyre jobban ellenőrzése, felügyelete alá vonta, egységesítette, a törvények megtartására szorította s az önkényeskedéseket —• akár a túlságosan kemény ítéletekben, akár lazaságban nyilvánultak meg — megszüntetni igyekezett. III. Károly ez irányú kezdeményezéseit Mária Terézia nagy arányokban tovább fejlesztette. Uralkodása alatt is rendesen megküldték a megyék és városok mind a büntetőperek, mind a polgári perek kivonatatit, sőt rendeletére 1761-től kezdve a megyék közvetítésével az úriszéki perek kivonatait is fel kellett küldeni a helytartótanácsnak. A királynő értesítette a törvényhatóságokat a felsőbb bíróságok ülésszakainak megkezdéséről, részletesen szabályozta a különböző ügyekben kiszabott pénzbüntetések felhasználását, hováfordítását, tervet dolgoztatott ki a büntetőperekben követendő eljárásra, s gyorsabbá és emberségesebbé igyekezett tenni a törvényhatóságok igazságszolgáltatását. Főként a testi büntetések tekintetében hozott a helyzetet javító rendelkezéseket; egyes súlyos testi büntetéseket (pl. nyelvkivágás) megtiltott, másokat (pl. botozás) bizonyos korlátok közé szorított, 1763-ban az arcon való megbélyegzést, 1772-ben a halálraítéltek kínzását tiltotta meg, 1776-ban pedig teljesen megtiltotta a kínvallatást. A megyéknek és városoknak a helytartótanácshoz beküldött perkivonatokban fel kellett tüntetniük azt, hogy milyen ügyben, ki ellen, milyen törvény alapján, milyen ítéletet hoztak. A perkivonatokat azután a helytartótanács felterjesztette az uralkodóhoz s az, amennyiben a törvényhatóságok eljárásában valamit helytelennek talált, a helytartótanács útján utasította a törvényhatóságokat, hogy ettől a jövőben tartózkodjanak. Az ellenőrzés tehát utólagos volt, de a szökött katonák segítői ellen indított perekre vonatkozóan az uralkodó 1765-ben elrendelte, hogy azokról az ítélethozatal és a végrehajtás előtt küldjenek jelentést a törvényhatóságok. (Hasonló rendelkezést adott ki az uralkodó már 1756-ban a boszorkányperekre vonatkozóan; de az ezekkel kapcsolatos iratok nem ebbe az állagba, hanem az ,,Acta captivorum et malefactorum" című állagba kerültek.) 1769-ben, a helytartótanács hatáskörének kibővítése során Mária Terézia felhatalmazta a helytartótanácsot, hogy maga vonhassa felelősségre azt a törvényhatóságot, amelynek a perkivonataiban valami szabályszerűtlent talált. Az uralkodónak csak rendkívüli esetben tegyen jelentést, egyébként pedig csupán kimutatást küldjön fel arról, hogy a törvényhatóságok hogyan tettek eleget e kötelességüknek, volt-e valami újszerű a perkivonatokban s ha igen, hogyan intézkedett erre vonatkozóan. Az állag tartalmazza az 1724-től kb. 1775-ig terjedő időben a megyei és városi törvényszékek előtt lefolyt perek kivonatait, 1761-től kezdve pedig