Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

seket és kimutatásokat csomókba rakták (ad cumulum relegatur, pro notitia), a kiadvány tartalmi kivonatát, a sürgetések keltét, az ügyben kapott válasz kézhezvételének idejét és az új számot, amely alatt azt beiktatták. 1775-től kezdve az ügy rövid megjelölése után az előirat számát is megadják az iktatókönyvek. Az iktatókönyvekhez betűrendes személynév-, helynév- és tárgymutató van, az 1769—1770. években külön kötetben, egyébként hozzájuk kötve. 1771-től kezdve az iktatókönyvekben külön „Cumulare" jegyzék is van. Az egy-egy ügyben több hatóságtól (megyék, városok, püspökségek stb.) sorjában beérkező jelentések közül ugyanis 1771-től kezdve csak az elsőt iktatták be az iktatókönyvbe, a továbbiakat pedig évenként egy külön ,,Cumulare" jegyzékbe vezették be az első jelentés iktatószámával megegyező gyűjtőszám (cumularis szám) alá, beérkezésük sorrendjében. Ebben a „Cumulare" jegyzékben a beküldő hatóság nevét, a jelentés keltét és tárgyát tüntették fel. Az iktatókönyvben iktatott első iratnál a tárgyrovatban feljegyezték a „Cumulare" jegyzék lapszámát. (Pl. ilyen szöveggel: vide reliquorum informationes in distincto protocollo sub pagina X.) A „Cumulare" jegyzékek külön lapszámozással vannak ellátva és évenként külön mutatójuk van, rendszerint eléjük kötve, amely a kezdőbetűkön túl szorosabb betűrendbe nem szedett tárgyi címszavak alatt veszi számba a jelentéseket és utal a jegyzékek megfelelő lapszámára. A „Cumulare" jegyzék és mutatója évenként hozzá van kötve az iktatókönyvhöz. Az iktatókönyvek vezetésében az ügyosztályi rendszer bevezetésekor természetesen változás történt. 1783. november 20-án a 11291 iktatószámmal zárták le az iktatókönyvet s a 11292 iktatószámmal november 24-én újrendszerű iktatást kezdtek. Ennek lényege az volt, hogy — bár az egymás után beérkező beadványokat továbbra is folyamatosan növő iktatószámokkal látták el — nem az iktatószámok növekvő rendjében haladó könyvbe vezették be az iratokat, hanem az illetékes ügyosztály iktatóíveire, tárgyuk vezérszavának kezdőbetűje szerint az abc megfelelő betűjéhez írták be. Ily módon persze nem volt szükség külön mutatóra, hanem maga az iktatókönyv tagolódott ügyosztályokra és ezeken belül betűk szerint. Az újrendszerű iktatókönyvek rovatai 1783-ban a következő adatokat tartalmazzák; a helytartótanácsi iktatószámot, a beküldő megnevezését és a tárgyat, az irat keltét, saját számát (vagyis azt az iktatószámot, amelyet a beküldő hatóságnál viselt), azt, hogy tanácsülés ejé tartozó (sessionalis) vagy csak folyó (currens) az ügy, az ügyosztály és az előadó nevét s végül a tanácsülés napját és sorszámát. 1784-ben a tanácsülés napját már nem adják meg, viszont közlik az elő- és utóirat iktatószámát és a beadvánnyal kapcsolatos kiadványok címzettjeit. Ez az iktatási módszer a korábbinál jóval több munkát adott s mégis nehezebben használhatók voltak az iktatókönyvek, mint a régiek. így azután 1785. január elsejével ismét visszatértek a régebbi, vagyis az iktatószámok rendjében történő iktatáshoz, s ez azután megmaradt a helytartótanács fennállásának egész ideje alatt. 1785-től az iktatókönyvekben a következő adatok számára van rovat: iktatószám, az előadó és az ügyosztály neve, az irat tárgya (ebben a beküldő megnevezése is szerepel), az előirat iktatószáma, a tanácsülés napja és sorszáma, az utóirat iktatószáma, az ügy sessionalis vagy currens jellege, az ügyben kelt kiadványok száma és címzettje. 1787 közepe óta a kiadványokra