Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

MÁSODIK RÉSZ A helytartótanács felügyelete alatt működő hatóságok, hivatalok és személyek iratai

SZÁMVEVŐSÉGIEK A HELYTARTÓTANÁCSI SZÁMVEVŐSÉG A helytartótanács munkájának felállításától kezdve egyik fontos ága volt egyes közjövedelmek beszedésének, ill. felhasználásának ellenőrzése. Ilyen jövedelem volt mindenekelőtt a hadiadó (contributio) és a törvényhatóságok kiadásainak fedezésére szolgáló háziadó. A helytartótanácsnak az 1724. január 20-án kiadott királyi utasítás értelmében ügyelnie kellett arra, hogy a megyék és városok a hadiadóból rájuk eső részt a közgyűlésen nyilvánosan — a földesurak, ill. a polgárok és a városokban lakó nemesek tudtával — vessék ki, hogy a hadiadót és a háziadót külön-külön szedjék be és hogy az adószedők mindkét adónemnél pontos számadást készítsenek a bevételekről és a kiadásokról. (A kiadás a hadiadó esetében természetesen a hadipénztárakba történő befizetést jelentette.) A törvényhatóságok a számadásokat megfelelő ellenőrzés után kötelesek voltak évente beküldeni a helytartótanácsnak, annak pedig gondosan meg kellett vizsgálnia a számadásokat és jelentést kellett tennie róluk az uralkodónak, hogy intézkedni lehessen az esetleges kihágások megszüntetéséről. (0. L. Helytartótanácsi lvt. Kézikönyvtár. No. 5. Az utasítás 3, 10, 11, 12, 13, 14. pontja. — 1730-tól 1783-ig és 1790 után azonban újabb rendelkezések értelmében nem a helytartótanács, hanem a kamara ellenőrizte a városok házipénztári számadásait.) Hasonló feladat hárult a helytartótanácsra a zsidó türelmi taxáról (taxa tolerentialis) készült számadásokkal és az országos pénztár (cassa regni) számadásaival kapcsolatban. Ezenkívül, minthogy az uralkodó az 1715: 74. tc. és az 1723: 70. tc. szerint magának tartotta fenn mindenfajta kegyes alapítvány felügyeletét, beleértve a számadások felülvizsgálását is, a helytartótanácsnak meg kellett vizsgálnia a már meglevő és újonnan létesülő magánalapítványok (papnevelők, konviktusok, árvaházak, szegényházak, kórházak és egyéb egyházi, ill. világi célra tett alapítványok) számadásait is. Az uralkodók által az évek során létesített hasonló jellegű alapítványok és alapok (az 1733-ban felállított lelkészpénztár, a javítóház, a zálogházak, a jezsuita rend vagyonából 1780-ban létesített tanulmányi alap és az egyetemi alap, a feloszlatott rendek vagyonából 1782-ben létrehozott vallásalap stb.) jelentős pénzvagyonának és birtokainak kezeléséről vezetett számadások felülvizsgálása természetesen szintén a helytartótanács feladata volt. A felülvizsgálás szakszerű munkáját: a nyugtákkal és ellennyugták- . kai való összevetést, a számtani műveletek helyességének ellenőrzését a helytartótanácsban külön tisztviselő, a számvevő (rationum exactor) végezte; melléje már 1724-ben alszámvevőt neveztek ki. A számvevőnek munkájában