Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

tott lelkészpénztárt (cassa parochorum) az 1781-ben feloszlatott szerzetesrendek vagyonával növelte. A császár 1782. szeptember 10-én kelt leiratában közölte elhatározását a helytartótanáccsal, mondván: „nehogy a kegyes intézményekre, elsősorban pedig a lelkészségek gyarapítására és jobb javadalmazására az alap hiányozzék, az eltörölt kolostoroknak egész vagyonát ugyanazon célra rendeltük és a már létező lelkészpénztárhoz csatoltuk." Ettől kezdve használták a fundus religionarius, fundus religionis kifejezéseket. A két különböző eredetű alap közös kezelését az „officium cassae religionis", vagy röviden „cassa religionis" végezte, de használták még, ha a régi lelkészpénztári tőkéről volt szó, az „officium cassae parochorum" vagy csak „cassa parochorum" kifejezést is. A kegyes alapítványi tőkék gondozását az „officium cassae generális piarum fundationum" látta el. Az ügyosztályrendszer bevezetésekor a fenti szervezeti viszonyokon csak annyi változtatás történt, hogy a császár rendeletére a három különböző eredetű alap, illetve a két pénztár bevételei közös kasszába kerültek, de a zavarok elkerülése végett külön rovatokban kezelték. Az így felállított egységes pénztári hivatalt nevezték „Officium Cassae Generalis"-nak, vagy röviden „Officium Cassae"-nak. A pénztári hivatal személyzete a következők-, bői állt: egy pénztáros (perceptor), egy ellenőr (controlorisans), egy számfejtő (liquidator), egy írnok (cancellista), egy járulnok (accessista) és egy szolga (mediastinus). A helytartótanács pénztári osztálya ellenőrizte és irányította az „Officium Cassae" működését a kamarával történt egyesítésig. Az alapítványi és vallásalapi tőkékből magánosok és testületek gyakran kértek kölcsönöket. A helytartótanácshoz beadott kérelmeket a pénztári osztály terjesztette döntés végett a tanácsülés elé. Ezenkívül a pénztári hivatal személyi és dologi ügyeivel foglalkozott. A pénztári osztály előterjesztéseit az 1785. évi augusztus 30-i tanácsülésen tárgyalták utoljára. A helytartótanács és kamara egyesítése után az „Officium Cassae Generális"^ a kamarai főfizető-hivatalba olvasztották, a pénztári osztályt pedig a kamara hasonló nevű ügyosztályába. Az egyesített „departamentum cassale" tehát zömmel kamarai ügyekkel foglalkozott. II. József halála után a kamara ismét visszanyerte régi önállóságát. Az alapítványi tőkék kezelése azonban egyelőre a kamara igazgatása alatt maradt. Az egyesítés utáni „departamentum cassale" iratait ezért teljes egészében a kamarának adták át. A pénztári osztály 1793-ban történt ismételt felállítása annak a nagyarányú átszervezésnek az eredménye, amely ebben az évben a különféle alapítványi javak igazgatása terén történt. (Az átszervezésre vonatkozóan bővebbet 1. a „departamentum fundi studiorum" ismertetésénél.) 1793. július 4-én jelent meg az az uralkodói rendelet, amely kimondotta, hogy a „Cassae Fundi Religionis et Studiorum a Generáli Cassae Cameralis Perceptoratus Officio" különíttessenek el, és mint azelőtt, ismét a helytartótanács hatáskörébe kerüljenek. Ezzel egy időben felállították Budán a közalapítványi főpénztári hivatalt (Generális Cassae Fundationalis Politicae Praefectoratus Officium), amely alá a Kassán, Lőcsén, Pozsonyban, Szatmárnémetiben, Temesvárott és Zágrábban felállított első osztályú pénztárak (cassarum filialium officia primi ordinis, pro fundis fundationalibus constituta), továbbá 22 másodosztályú, egyszersmind uradalmi fiókpénztár (cassae filiales secundi