Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

BEVEZETÉS

menyét, ha egyedül áll is vele, a jegyzőkönyvbe, sőt az uralkodóhoz intézett felterjesztésbe is belevétesse. Feltüntetik a felterjesztésekben a kisebbség véleményét is, megnevezve azokat a tanácsosokat, akik a kisebbségben maradt vélemény mellett szavaztak. A tanácsi határozaton csak maga a tanács változtathat, abban az esetben, ha az elnök a jegyzőkönyv vagy a kiadványfogalmazat átnézésekor úgy találja, hogy nem vettek figyelembe minden szempontot s ezért újra tárgyaltatja az ügyet. Az üléseken az ügyintézés gyorsítása végett nem olvassák fel a kiadványfogalmazatokat — még a királyhoz intézett felterjesztések fogalmazatait sem — csak akkor, ha nagyon fontos ügyről van szó, vagy a szavazatok a tárgyalás folyamán megoszlottak. A helytartótanács területi illetékessége A helytartótanács illetékessége feliállításától kezdve kiterjedt az egész akkori magyar államterületre, kivéve Erdélyt, amely az 1690. évi Lipót-féle diploma értelmében külön fejedelemség volt, s az is maradt egészen 1848-ig. A 16 szepesi város visszacsatolása (1772), valamint a töröktől visszafoglalt területek jó része katonai kormányzatának fokozatos megszüntetése, a megyeszervezetbe való bevonása következtében a helytartótanács illetékessége újabb területekre terjedt ki. 1747-ben az akkor szervezett Verőce, Pozsega és Szerem megye, 1778-ban a Temesi Bánságban felállított Temes, Torontál és Krassó megye került a helytartótanács alá. Tizenkét éven át, 1767. augusztus 1-től 1779. augusztus 14-ig azonban nem tartozott a helytartótanács alá Zágráb, Kőrös, Várasd és Verőce, Pozsega, Szerem megye; ezekben az években ugyanis külön horvát tanács (consilium Croaticum) működött. 1779-ben azután ezek a megyék ismét visszakerültek a helytartótanács alá. Hivatalos nyelv A helytartótanács hivatalos nyelve felállításától kezdve a latin volt, ezen érintkezett mind a magasabbrangú, mind az alsóbbfokú hatóságokkal s ezt használta a hivatalon belül is minden írásbeli munkában. A helytartótanáccsal levelező hatóságok is általában a latin nyelvet használták, s így csak ritkán fordult elő, hogy a helytartótanácshoz nem latin nyelvű beadvány érkezett. A nem latin nyelvű beadványok többnyire magánszemélyektől származtak, a hivatalok közül egyedül a főhadparancsnokság volt az, amely nem latinul, hanem németül írt a helytartótanácsnak. A latin nyelv használatának a helytartótanácsban csupán II. József ismeretes nyelvrendelete vetett véget néhány évre. Ennek az 1784. május 6-án kelt rendeletnek értelmében 1784. november 1-től kezdve a helytartótanács belső tárgyalási nyelve a német lett, 1785. november 1-től pedig a főispánokkal is ezen levelezett. A megyékkel való levelezésben a német nyelv bevezetését egy évvel elhalasztották. A német nyelv használatát II. Lipót rendelkezései azután fokozatosan kiküszöbölték. 1790. április 2-án kiadott rendeletében úgy intézkedett, hogy a helytartótanács a jogi és úrbéri ügyek kivételével németül fogalmazza felterjesztéseit. A királyi döntésekről is németül fog értesülni, csak a jogi és úrbéri ügyekben fog latin 3 A helytartótanácsi levéltár • 33