Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

Irattári segédkönyvek: ,,Regestrum et index ...", lajstrom és mutató, számsorral 1793—1848 . . 1728—1846 ,,Index actorum normalium", mutató . . . Ügyviteli segédkönyvek : „Collectio b. normalium resolutionum" . . „Collectio b. normalium resolutionum" (két azonos példány), tárgyi csoportok szerint tagolt szabályrendelet-gyűjtemények . . . Irattári kezelőkönyvek: 1690—1779 „Liber praenotationis . ..", szerelő- és kölcsön könyv s

. . \ „Elenchus actorum anno 1848/49. ex departamento Graeci ritus non unitorum ad rationem locumtenentiatus Croatici... extradatorum", a Horvátországnak átadott iratok jegyzéke . . 1784—1848 56 kötet 1 kötet kötet 1779—1784 2 kötet 1798—1876 6 kötet 1 kötet A helytartótanács görög nem egyesült vallási osztálya az ország görög keleti vallású lakosainak vallási ügyeivel foglalkozott. A görög keleti vallás híveinek zöme Magyarországon — Erdélyt nem számítva — a szerbek (-egykorú szóhasználat szerint: Illyri, Rasciani) közül került ki, kis része pedig román volt. A szerbek száma az országban főként a 17. század végén nőtt meg tetemes mértékben. I. Lipót nagy kedvezésekben részesítette a szerbeket, a Tisza—Maros vidéken szervezett határőrvidéken egy tömbben telepítette le őket, s a számukra kiadott kiváltságlevelekben többek között vallásuk szabad gyakorlását és az érsek (metropolita) választásának jogát is biztosíttotta nekik. Kiváltságaikat később III. Károly és Mária Terézia is megerősítette. Katonai igazgatás alatt — minthogy a rendek sürgetéseire a tiszamarosi határőrvidéket feloszlatták (1741), majd a temesi bánságot is visszacsatolták az országhoz (1778) — a szerbeknek csak egy része maradt ugyan, a 60-as évek végétől kezdve a Száva és a Duna mellett keskeny csíkban szervezett határőrvidéken; a vármegyei igazgatás alatt álló, ill. az alá visszakerült területeken lakó szerbek ügyei azonban még hosszú ideig nem kerültek a polgári hatóságok kezébe, mert az összes „illyr" ügyeket az 1745-ben felállított, eleinte bánságinak, majd illyrnek nevezett udvari bizottságra bízták. Ezt az illyr deputációt azután 1777-ben Mária Terézia feloszlatta s 1779-ben a szerbeket az ország többi lakosához hasonlóan a magyar udvari kancellária és a többi magyar hatóság igazgatása alá helyezte. A metropolita választására, ez ügyben gyűlés tartására s vallásuk szabad gyakorlására vonatkozó kiváltságaikat Mária Terézia több ízben is — 1743-ban, majd az 1770-ben és 1777-ben kiadott „Regulamentum Illyricum"-ban s végül az 1779-ben kiadott „Declaratorium Illyricum"-ban — megerősítette, ill. az ezzel összefüggő kérdéseket részletesen szabályozta. Ezeket a jogokat valóban gyakorolták is