Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

ber 12-én azután megszüntette, de mikor azt látta, hogy a tolerancia ügye még mindig nem hala4 kellően, 1783 februárjában a helytartótanácsi tisztviselők fizetésének megvonására gondolt s ettől csak a magyar kancellária közbelépése mentette meg a helytartótanácsot. 1783 júliusában kiadott rendelete azután, amelyben kimondta, hogy 100 családos falvaknak mindenképpen meg kell adni a vallásgyakorlatot, függetlenül a legközelebbi protestáns templom távolságától, nagyon leegyszerűsítette a türelmi rendelet végrehajtását s megakadályozta a hatóságokat, hogy bürokratikus eszközökkel gátolhassák a vallásgyakorlat engedélyezését. így állottak az ügyek akkor, amikor 1783 őszén a protestáns vallásügyi osztály megkezdte működését. A bizottság feloszlatása előnyös volt a protestánsok szempontjából, mert ezzel megszűnt az esztergomi érsek eddigi vezető szerepe a vallási ügyek intézésében s a tanácsüléseken nem érvényesültek annyira a katolikus szempontok, mint korábban az előzetes bizottsági tárgyalásokon. (Egy ideig azonban még az egyháziak közül kerültek ki a protestáns ügyek referensei; 1785-ben azután a helytartótanácsban végrehajtott átszervezés során a klérusnak csupán egy tagja maradt tanácsos, s annak is a tisztán katolikus ügyek intézése lett a feladata. így ettől kezdve nem a természetszerűen elfogult egyházi férfiak, hanem világi tanácsosok intézték a protestáns ügyeket.) A vallásügyi osztály tehát kezdettől fogva nagyobb megértéssel kezelte a protestánsok kérdéseit s most már úgyszólván zavartalanul folyt a protestáns egyházak szerveződése a türelmi rendelet alapján. Kezdetben a vallásügyi osztály munkájának középpontjában is a vallásgyakorlat engedélyezéséért benyújtott kérvények elintézése állott. 1785 szeptemberében azután a megyék felhatalmazást kaptak arra, hogy minden vallásügyi panaszt maguk intézzenek el a királyi rendeleteknek megfelelő értelemben, a szokásos vizsgálat után maguk döntsenek a vallásgyakorlatért folyamodó községek ügyében s csak bizonytalan és kétséges esetekben tegyenek fölterjesztést a helytartótanácsnak. Ennek a rendelkezésnek az adott a protestánsok szempontjából nagy jelentőséget, hogy ettől kezdve a protestáns többségű megyékben most már nemcsak akadálytalanul, de baráti támogatással fejlődhetett a protestantizmus. Ettől kezdve a megyék évente jelentést tettek az engedélyekről a helytartótanácsnak; a beérkező adatokat a vallásügyi osztály táblázatba foglalta s a helytartótanács a kancellária útján bemutatta az uralkodónak. Ezenfelül természetesen egyéb tennivalói is voltak az ügyosztálynak a vallásgyakorlat engedélyezésével kapcsolatban. A templom, iskola céljára történő épületszerzés, az építkezésekre való segélygyűjtés, templom, iskola, lelkészlak számára kért telekkihasítás s a telkek esetleges adómentesítésének ügyével is foglalkoznia kellett. A haranghasználat engedélyezésének ügyével, a vegyes vallású községekben a közös haranghasználatból, a temető kérdéséből eredő viszályokkal s általában a katolikus és protestáns községek közti súrlódásokkal, valamint a türelmi rendeletnek a protestánsok részéről történt túllépésével szintén foglalkozott az ügyosztály. A magánvallásgyakorlati engedélyek elnyerése nagy erősödést jelentett a két protestáns egyház számára. Amint a helytartótanács 1787 végén készült kimutatásából kitűnik, a lutheránusok egy helységben kaptak nyilvános és 217 helységben magángyakorlatot, a kálvinisták pedig 3 helységben nyilvános és 165 helységben magángyakorlatot. Ez az eredmény nem volt csekély s megfelelt a protestánsok 1782-ben