Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

hogy többé ne adjanak ki új céhleveleket, se megerősítést régi céhlevelekre; 1785-ben pedig kimondta a céhek eltörlését, mindenkinek megengedve, hogy bármely ipart szabadon folytathasson. Ez utóbbi rendelete azonban nem valósult meg s halála előtt sok más rendelettel együtt ezt is visszavonta. A céhek továbbra is fennmaradtak, de természetesen nem töltötték be már azt a szerepet, mint korábban, a céhrendszer virágzása idején. I. Ferenc rendeletére az 1800-as években a helytartótanács ismét megindította a régi céhlevelek beszedését és a céhszabályok egységessé tételét; ez a munka évtizedeken át folyt, a céhek vonakodása mellett. Az 1830-as években — Széchenyi István kezdeményezése nyomán — újra felvetődött a céhrendszer eltörlésének gondolata, a megvalósulás azonban még hosszú ideig késett. 1848-ban sem törölték el a céheket, csupán a céhek működésének részletes szabályozására került sor Klauzál Gábor földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1848. június 9-én kiadott rendeletével. Csak az 1872 : 8. tc. szüntette meg a kapitalista termelési viszonyoknak már meg nem felelő céhrendszert. Az ügyosztályi rendszer bevezetésekor a céhügyek intézésére is külön ügyosztály alakult, a dep. cehale. Ennek működése meglehetősen szűk körben mozgott. Üj céhek alakítására, régi céhlevelek megerősítésére II. József rendelete következtében nem nyílt lehetőség, tehát az ilyen irányú kérésekkel az ügyosztály nem foglalkozott, hanem egyszerűen elutasította ezeket. Munkájának zömét a céhbe felvételért folyamodók kéréseinek elintézése tette ki. A céhbe mesterként Való felvételt (és ezzel együtt többnyire polgárjogot is) az illető céh elsőfokú felettes hatóságától, a várostól kértek az iparosok; ez a kérést a céhvei véleményeztette s a vélemény alapján felvette, vagy elutasította* a kérelmezőt. (A céhek a legtöbb esetben a felvétel ellen nyilatkoztak, nem akarták, hogy a mesterek száma növekedjék, mert féltek a versenytől.) Elutasítás esetén a kérelmező a helytartótanácshoz fordulhatott kérésével. A helytartótanács azután információt kért az ügyben a várostól s ennek megérkezése után döntött, vagy felterjesztette az ügyet döntésre az uralkodóhoz s a döntésnek megfelelően utasította a várost, hogy a kérelmezőt vétesse fel, ill. értesítse kérésének elutasításáról. Az is előfordult, hogy a város a felvétel mellett döntött s a céh a város döntésének megváltoztatását kérte a helytartótanácstól. A helytartótanácshoz fordultak a legények a vándorlás alóli felmentésért, vagy pl. azzal a kéréssel, hogy a helytartótanács utasítsa a céhet, ne kívánjon tőlük túlságosan költséges remeket. Kereskedés, boltnyitás engedélyezéséért, kereskedési jog eladásának engedélyezéséért beadott kérésekkel is foglalkozott az ügyosztály. Mesterek a legények elleni és legények a mesterek elleni panaszaikkal, céhek a kiváltságaik megsértése esetén szintén a helytartótanácstól kérnek orvoslást; ilyen esetekben is rendszerint érdemben foglalkozik az üggyel a céhügyi osztály, jelentést kér a várostól, vizsgálatot tartat a megyével, olykor azonban egyszerűen a kerületi főispánhoz utasítja a panaszost, azzal az indoklással, hogy az jobban ismeri a helyi viszonyokat. Az uralkodó céhügyekben hozott általános érvényű rendeleteinek (pl. a korhelyhétfő megszüntetése, mestertaksa megszüntetése egyes céhekben) közlése és a végrehajtásukra való ügyelés természetesen a helytartótanács — s ezen belül a céhügyi osztály — feladata volt. A céhügyi osztály anyagában tehát főként a céhbe való felvételért beadott kérésekre vonatkozó- iratokat találunk; emellett a vándorlás, remeklés