Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)
ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai
sokat a számvevőség vizsgálta felül és ennek véleménye alapján terjesztette javaslatát az ügyosztály a tanácsülés elé. (Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a megyék beszámolói mellett még a főispánokat is meghallgatta a helytartótanács.) A végső döntést az uralkodó hozta, az esetek többségében a helytartótanács javaslata alapján, de igen gyakran előfordult annak figyelmen kívül hagyása is. Az ügyosztály értesítette az illetékes vármegyéket és a tiszti címtár szerkesztőjét új főispánok, vagy főispáni helytartók, az ún. adminisztrátorok kinevezéséről. A megyei tisztviselők nyugdíjügyeit, tisztviselők özvegyeinek vagy árváinak kegydíj- és egyéb segély-kérelmeit szintén a vármegyei osztályon tárgyalták. A vármegyei osztály hatáskörébe tartozott a megyei tisztújító közgyűlések jegyzőkönyveinek felülvizsgálata. A főispánok, vagy helyetteseik elnöklete alatt három évenkint tartott megyei tiszújító gyűlések jegyzőkönyveit a főispánok küldték fel a helytartótanácshoz. Innét a helytartótanács esetleges megjegyzéseivel a kancellárián keresztül az uralkodó elé terjesztették a jegyzőkönyveket, ahol a választások végleges jóváhagyása megtörtént. 1792ben rendelték el ismételten a vármegyei közgyűlési és kisgyűlési jegyzőkönyveknek a helytartótanácshoz való felterjesztését. Egy évvel később, 1793-ban a megyei jegyzőkönyvek vizsgálatára külön ügyosztályt, a „departamentum revisionis protocollorum comitatensium"-ot állították fel. (Az új departamentum életrehívása nem érintette a tisztújító gyűlések jegyzőkönyveinek ellenőrzését.) Az ügyosztály felügyelt a megyei középületek állapotára is. Időnként kimutatásokat kért erre vonatkozóan a megyéktől. Az új építkezések tervbevétele, vagy régiek javítása és átalakítása esetén a megyéknek fel kellett küldeni az építkezésre vonatkozó terveket a megyei mérnök felülvizsgálatával és jelentést kellett tenni az építkezés költségeinek biztosításáról. A helytartótanács ezek után terjesztette a király elé a kérelmet, ha nagyobb arányú volt az építkezés. A nemesi testőrség működésével kapcsolatban a helytartótanácsra háramló feladatakat szintén a vármegyei osztályon tárgyalták. A Mária Terézia által 1760-ban felállított nemesi testőrségbe való felvételre a megyék és a katonai ezredek tettek javaslatokat. A felvételi feltételek között a nemesi származáson kívül az alaki rátermettség, kiváló erkölcsi magatartás és szellemi képesség szerepeltek. Az erkölcsi felelősség a testőrségbe történt felvétel után az ajánló hatóságra is hárult a javasolt testőr magatartásával kapcsolatban. A megyék által felterjesztett javaslatokat az ügyosztály bírálta el és a tanácsülés határozata után innen terjesztették az uralkodó elé. E feladatok ellátására 1787-ben külön ügyosztályt állítottak fel, a „Departamentum turmae praetoreae"-t, mely 1800-ig működött. Ekkor a testőrségi ügyeket ismét a vármegyei osztály hatáskörébe utalták. Ügy látszik, hogy a megyék és a katonai ezredek által javasoltak mellett, más úton, nem magyar származásúak is kerültek a testőrség tagjai közé, mert az 1825-ös országgyűlésen a rendek sérelmei között ez is szerepelt. A rendek a testőrséggel kapcsolatos sérelmek során a testőrség pénzének kezelésében tapasztalt visszaéléseket és sikkasztásokat is megemlítették. Az országgyűlés fellépésének az eredménye lett a testőrségről szóló 1827. évi 36. te, mely a fenti sérelmekkel kapcsolatosan a következőket mondja:
