Felhő Ibolya: A helytartótanácsi levéltár (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961)

ELSŐ RÉSZ A magyar királyi helytartótanács (consilium regium locumtenentiale Hungaricum) iratai

széknek és gyógyszerészeknek a városi polgárjog elnyerésére beadott kérelmeivel. A bábaképzés szabályozása szintén a helytartótanács rendelkezései nyomán indult meg az országban. Torkos árszabásának a bábákra vonatkozó utasítása után 1748-ban írta elő a helytartótanács, hogy csak olyan bába folytathatja mesterségét, aki az illetékes fizikus előtt vizsgát tett. Az 1770-ben kiadott egészségügyi főszabály elrendelte, hogy az egymáshoz közel fekvő községek közösen alkalmazzanak vizsgázott bábát. 1774-ben pedig a járási bábák alkalmazását határozták el. A helytartótanács 1763-ban Mária Terézia rendeletére utasította a törvényhatóságok orvosait a fürdők és ásványvizek összeírására. 1768-ban újból figyelmeztetni kellett a vármegyéket a rendeíet végrehajtására. Az egészségügyi bizottság ügyelt fel a gyógyszertárak állapotára és a gyógyszerészek munkájára is. A felügyelet egyrészt a gyógyszertárak berendezésére és gyógyszereire, másrészt a gyógyszerészek képzettségére terjedt ki. A gyógyszerészek képzése a 18. század elején teljesen szabadon, minden szervezeti forma nélkül történt. Bármelyik gyógyszerész tarthatott tanulót és annak bizonyítványt adhatott, melynek alapján önállóan dolgozhatott. Csupán a gyógyszertárak nyitását engedélyezték a városok. 1748-ban Mária Terézia elrendelte, hogy új gyógyszertárak adományozása királyi jognak tekintendő. Ettől kezdve a törvényhatósági orvosok véleménye alapján a helytartótanács javaslatára engedélyezték az új gyógyszertárak megnyitását. 1736-ban a helytartótanács eskümintát készíttetett Perbergh Károly pozsonyi orvossal a gyógyszerészek részére, melyet elfogadtak a gyógyszerészek hivatalos esküjének. Ebben a gyógyszerészek megfogadták, hogy a gyógyszerárszabás előírásait betartják, veszélyes gyógyszereket csak az orvosok utasítására adnak ki, továbbá, hogy a betegek látogatásától és gyógyításától tartózkodnak. Az 1745-ben elfogadott Torkos-féle pozsonyi gyógyszerárszabás 1779-ig volt érvényben. 1779-ben a ,,Pharmacopa Austriaco-provincialis" címmel 1774-ben megjelent bécsi árszabást tették kötelezővé Magyarországon is. 1759-ben elrendelték, hogy a gyógyszerészeknek a megyei fizikusok előtt kell vizsgát tenni. Az 1770. évi egészségügyi főszabály három hónapi egyetemi gyakorlatot írt elő a gyógyszerészeknek, melyet mindenkinek el kellett végeznie. 1774-ben egy évre emelték fel a gyógyszerészek egyetemi képzésének idejét, és ettől kezdve csak vizsgázott gyógyszerészek lehettek a gyógyszertárak vezetői. A gyógyszertárak évi rendszeres vizsgálatát 1746-ban határozták el. A helytartótanácsnak azonban később is többször meg kellett ismételnie e rendeletét. Ott, ahol polgári orvos hiányában maradtak el a gyógyszertárvizsgálatok, a helytartótanács még katonai orvosokkal is végrehajtatta az ellenőrzést. A vizsgálatot kiterjesztették a szerzetesrendek kezében levő gyógyszertárakra is. A városok és a szerzetesrendek között a patikák miatt felmerülő ellentétekben ugyancsak a helytartótanács egészségügyi bizottsága döntött. A járványos betegségek hívták fel a helytartótanács figyelmét a temetkezés szabályozására. 1743-ban rendelték el először, hogy a pestisben meghaltakat mélyen kell eltemetni. 1756-ban a holttestek vizsgálatát írták elő. Ezután sokáig csak egyedi ügyekben intézkedtek. 1775-ben egységesen sza-