Győrffy Sándor: A magyar tanácsköztársaság történetének forrásai a magyar állami levéltárakban (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 2. Budapest, 1960)
A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban
másik iratban a járási megbízott figyelmeztette a községi tanácsot, hogy forradalmi törvényszék elé állítandók azok a tanácstagok, akik gátolják az élelmiszer szállításokat ; a járási megbízott egy másik intézkedése szerint a szocialista pártközpont kiküldöttei csak a megyei direktórium és a járási politikai megbízott írásbeli engedélye alapján működhetnek a' községben. Megtalálhatók az iratok között a járási politikai megbízott ellenforradalmi megmozdulások esetére szóló rendelkezései. Adatok találhatók még az iratanyagban a község közélelmezési, pénzügyi, közbiztonsági állapotaira, a vallásszabadság biztosítására, az uradalmi gazdatisztek alkalmaztatására, szociális és egészségügyi intézkedésekre. így többek között megtalálható az iratok között a járási megbízott egy intézkedése az elhagyott gyermekek elhelyezésével kapcsolatban. A tarkányi fondon kívül kisebb mennyiségű iratanyagot tartalmaz Ácsteszér, Baj, Bársonyos, Csolnok, Felsőgalla, Környe, Nyergesújfalu, Piszke, Réde, Sárisáp, Süttő községek elöljáróságainak regisztratúrája. Ezek az iratok, tárgyukat tekintve, hozzávetőlegesen megegyeznek a fent elmondottakkal. A Levéltár iratanyaga alapján, jelentősebb feldolgozás nem készült. F) GYŐRI ÁLLAMI LEVÉLTÁR (A Levéltár gyűjtőköre Győr és Mosón megyére terjed ki) 1,1, Győr város és vármegye népbiztosainak és politikai megbízottainak (Ideiglenes Direktóriumának) iratai. — Március 23—április 16. — 1 csomó irat + 1 kötet segédkönyv (iktató). 2. Győr város és vármegye Direktóriumának (július 12-től: Intézőbizottságának) iratai a polgármesteri elnöki regisztratúrában. — Április 17—augusztus 5. — 6 csomó irat + 3 kötet segédkönyv (iktatók, mutató). * 3. Győr vármegye alispánjának (június 1-től: a Direktórium Központi Közigazgatási Osztályának) iratai. — Március 21—augusztus 4. — 22 csomó irat -f- 4 kötet segédkönyv (iktatók, mutató, irattári sorkönyv). 4. Győr vármegye Árvaszéki Hivatalának (június 1-től: a Direktórium Árvaszéki Osztályának) iratai. — Március 21—augusztus 4. — 6 csomó irat + 3 kötet segédkönyv (iktató, mutató, irattári sorkönyv). 6. Mosón vármegye Paraszt-, Katona-, és Munkástanácsainak iratai. — Március 21—augusztus 2. — 1 csomó irat. 6. Mosón vármegye Forradalmi Intézőbizottságának iratai („Forradalmi irattár"). — Március 21—augusztus 1. — 1 csomó irat. 7. Mosón vármegyei Direktórium elnökének, majd Kormányzótanácsi biztosának iratai a főispáni (bizalmas, vegyes) regisztratúrában. — Április 9—július 30. — 1 csomó irat. 8. Mosón vármegyei Direktórium osztályainak iratai az alispáni regisztratúrában. a) Közigazgatási, népjóléti, politikai, építési és közművelődésügyi osztályok iratai. — Március 21—augusztus 6. — 6 csomó irat + 2 kötet segédkönyv (iktató, mutató). b) Katonai (közrendészeti) ügyosztály iratai. — Március 21—augusztus 6. — 2 csomó irat. c) Közélelmezési ügyosztály (Közellátási Népbiztosság Közigazgatási Tanácsadójának) iratai. — Március 21—augusztus 10. — 4 csomó irat. 9. Mosón vármegye Árvaszéki Hivatalának (a Direktórium árvaszéki csoportjának) iratai. — Március 21—augusztus 6. — 6 csomó -f- 2 kötet segédkönyv (iktató, mutató). * 10. Győr és Mosón vármegyei járások Munkás-, Katona- és Földmívestanácsainak iratai a járási főszolgabírók regisztratúráiban. — Március—augusztus. — 16 «somó irat + 10 kötet segédkönyv (iktatók, mutatók).