Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 1. Budapest, 1950)

Bevezetés

amely a puszta megőrzés szempontjából nem nélkülözhetetlen. Hogy csak a legfontosabbat említsem, először is tudnia kell, hogy az iratok mit tartalmaznak, ami pedig a megőrzésnél egészen mellékes. Megfordítva viszont, a gondos és pontos őrizet olyan adatok feljegyzését kívánja meg, amelyek a használhatóság, a történelmi feldolgozás szemszögéből tekintve közömbösek. így pl. a kutatónak egészen mindegy, hogy az iratok lapokban vagy kötetbe kötve miaradtak fenn, a megőrzésnél azonban lényeges különbséget jelent. Elméletben tehát a levéltári leltárat és a levéltárismertetést éppúgy el lehet választani egymástól, mint a levéltár feladatának két részét, a megőrzést és a használhatóvá tevést. Gyakorlatilag sincs a megkülönböztetésnek akadálya. Más a leltár ós más az ismertetés, máskép készül az egyik és máskép a másik. A leltár a levéltár belső használatára, az ismertetés azok részére, akik az iratokban kutatni, azokat történelmileg feldolgozni szándékoznak. Mindebből az is következik, hogy a leltár kinyomtatása, általánosan ismertté tétele nem feltétlenül szükséges, az ismertetést ellenben okvetlenül ki kell adni. Levéltári leltár és levéltárismertetés különbözőségét, e megkülönböztetés szükségességét mind elméleti, mind pedig gyakorlati alapon, ma is vallom. Nem tartom azonban lehetetlennek, sőt hasznosnak látom, hogy ugyanarról a levéltárról külön-külön sajátos elvek szerint készült leltár és ismertetés egybedolgozva kerüljön a sajtó alá. Együtt tartalmazza és közölje mindazokat az adatokat, amelyek az iratok őrzésére vonatkoznak és amelyeknek ismerete azok használatához szükséges. Felmerül ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy mi legyen a neve az ilyen műnek, amely leltár is, meg ismertetés is, de egyik sem a szó szoros értelmében? Az a véleményem, hogy mivel mindazt tartalmazza, amit a tiszta leltár magában foglalna, továbbá mivel szerkezetében is a leltárnak felel meg, azaz az iratok raktári rendjét követi, leltárnak nevezzük, ne pedig ismertetésnek. Több érv szól e mellett. Először az, hogy a külföldi szakirodalom is leltáraknak mondja a levéltárak őrzésére és használatára vonatkozó adatokat közlő munkákat, még abban az esetben is, ha éppenséggel nem felelnek meg a leltárakkal szemben támasztható követelményeknek. Fontosabb ennél az érvnél az a meggondolás, hogy a leltárnál a teljesség elérhető, az ismertetésnél azonban csak megközelíthető. Az iratok őrzésére vonatkozó adatokat ugyanis mindig meg lehet állapítani és leltárba foglalni, a használatukhoz szükséges tudnivalókat azonban csak külön tanulmányok árán, sokszor pedig egyáltalában nem lehet tisztázni és az ismertetésnél felhasználni. Nem is szólva arról, hogy a leltározás szempontjai tárgyilagosabbak, míg az ismertetésnél sok függ az ismertető alanyiságától, attól, hogy mit tartott érdemesnek megállapítani és közölni. Ezek az érvek késztettek arra, hogy munkámnak, amely az 1848/49-i minisztériumi levéltárat leltározza, de ezen túlmenőleg ismerteti is, az egyszerű „leltár" nevet adjam. Az „ismertető" jelzőt a „leltár" szó előtt azért tartottam feleslegesnek — noha kifejezte volna, hogy a mű leltáron kívül ismertetést is ad — mert hasonló alapon azt is jeleznem kellett volna, hogy a leltározás összefoglalóan vagy pedig részletezve történt-e?