Magyarországi és erdélyi központi kormányszervek szervezetének és működéseinek története 1526-1867 (Levéltári szakmai továbbképzés Felsőfok 7. Budapest, 1959)

A törökkori királyi magyarország kormányzata(1526-1690)

gyár kamara közjogi önállóságát, az udvari kamarától való függetlenségét sorozatosan törvénybe iktassák. x x A kamara szervezete és ügymenete hármas funkciójának felelt meg: az ügyek tárgyalása és a határozathozatal a kamarái tanácsban, rendszeresen ülésező testületben történt, melyhez az ügyek sokasodása és differenciálódása következtében segédhivatalok kapcsolódtak; a jövedelmek bevételére a kamarán belüli, annak hatósága alatt álló központi pénztár állt rendelkezésre; s a kamara ellenőrizte az országos szervezet pénzkezelését és számadásait, ilymódon tehát egyesitette az igazgatási, pénzkezelési és ellenőrzési funkciókat. A szervezet magában foglalta a központi hatóságot, amely Pozsonyban székelt, és az egyes jövedelmi ágak kezelésére kinevezett, az előbbináe alárendelt vidéki igazgatási szerveket, tisztviselőket, A kamarának a XVI-XVII. századi közigazgatásban betöltött fontos szerepét többek közt éppen az magyarázza, hogy az egyetlen olyan központi, állandó jellegű hatóság volt, amelynek a kor viszonyaihoz mérten jól megszervezett országos apparátus állt rendelkezésre. Élén az elnök állt, akit az első időkben még kincstartónak /thesaurarius/, majd felügyelőnek /superintendens/, de már a 40-es évektől "praefectus

M-nak neveztek. Mellette a ta nácsosok /consiliarií/ száma e korszaban általában 4-5« Slvileg minden ügy a tanácsülés elé került, amelyet rendszeres hivatali időben, naponta tartottak meg. Az ügyek sorrendjét a fontosságot szem előtt tartva az elnök határozta meg /a Pontosabbakat már a XVI. századtól egy-egy tanácsos megkapta előkészítésre/, majd az ügyet leginkább ismerő tanácsos, utána a többiek rang szerint mondták el véleményüket, végül a szavazattöbbséggel meghozott döntést az elnök foglalta össze. Ha döntés nem született, az ügyet az álláspontok ismertetése mellett az uralkodóhoz terjesztették fel. A felterjesztést az udvarban az udvari kamara ismertette az uralkodóval vagy intézte el tanácsülésen. A tanácsüléseken kivül a tanács tagjai gyakran szálltak ki a helyszínre az egyes jövedelmi ágak állapotát megvizsgálni /egyesével vagy bizottságok formájában/ és a nehézségeket eligazítani. A tanács határozatát a titkár /számszerint egy vagy kfcttő/ vezette be az ülésjegyzőkönyvbe, az fogalmazta meg az elintézés fogalmazványt, s irányította a kiadmányozás munkáját. Munkáját előbb néhány irnok segítségével végezte, majd fogalmazó került mellé: mindebből a XVI. század második felében külön segédhivatal: az iroda alakult ki, a titkár vezetésével, Sleinte közvetlenül a titkár ügyelt fel az irattárra és az ott Készített segédkönyvek, másolati könyvek lajstromozására, majd a század közepétől külön irattáros v. lajstromozó látta el ezt a munkát, így az irattár is külön segédhivatal magvavá vált. A& irattár őrizte a kamara ügyvitele során felgyűlt iratokat /kivéve azokat, amelyek a számadásokkal voltak kapcsolatosak: ezek a