Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 9. 2002)

ügyvitelben már nem szükséges iratanyagának elhelyezéséről, így azok a község „levéltárában" maradtak. A legtöbb település azonban nem tudott megfelelően gondoskodni őrzésükről, nem volt lehetőség arra, hogy saját levéltárat tartson fenn. Nem volt egységes rendelkezés arról, hány év után kell a szervek iratait átadni a levéltárnak. Az Országos Levéltár vonatkozásában az 1922. évi XIX. tc. 32 évben határozta meg ezt az időt, azonban a megyéknél ennél rövidebb ideig voltak az iratok az iratképzőknél. A Vármegyei Ügyviteli Szabályzat 10 éves határidőt állapított meg az alispáni iratokra, az általános iratok tekintetében a döntést a közgyűlésre bízta. A szabályrendeletek, alapszabályok, vizikönyvek, erdészeti üzemtervek jóváhagyásukat követően rögtön a megyei levéltárba kerültek. A levéltári munkát a megyéknél is akadályozta az, hogy a levéltáros munkaidejét lekötötték az igazgatási feladatok. A közigazgatási és árvaszéki iratokból rendszeresen el kellett látni az ügyfélszolgálatot, sőt rendszerint a levéltáros vezette a vizikönyveket, kezelte az anyakönyvi másodpéldányokat, előadója volt az állampolgársági és útlevélügyeknek is. Másik probléma a levéltárak zsúfoltsága volt, amely már a 19. század végén is gondot okozott. Enyhítésére minden selejtezési szabályozást nélkülözve, olyan mértékű iratselejtezéseket hajtottak végre, amelyeknek igen értékes történeti források estek áldozatul. így selejtezték ki már 1872-ben Heves megyében a Bach kori (1850-1860) iratokat, Pest megyében 192 l-l 923-ban a 19. századvégi alispáni iratok jelentékeny részét, Zala megyében 1905-ben a 16-18. századi bűnügyek 359 fasciculusát. Talán a legbotrányosabb eset Veszprém megyében történt, ahol a II. emeleten elhelyezett levéltár nagy súlya alatt 1903-ban a falak repedezni kezdtek, mire az iratokat sebtében részben a számvevőség helyiségeibe, részben a közgyűlési terem karzatára rakták be. 1923-ban pedig mikor a karzatot más célra akarták használni, válogatás, terv és ellenőrzés nélkül kiselejtezték a legrégibb közgyűlési iratokat, törökkori leveleket, dicalis conseriptiokat, az 1851-1879 között keletkezett összes iratokat, a járási főszolgabírói iratot pedig egészen 1906-ig bezárólag. A megyei levéltárak helyzetének javítása érdekében 1913-ban Csánki Dezső országos főlevéltárnok a Belügyminisztériumhoz fordult. Javaslatára Komáromy Andrást kiküldték e levéltárak felülvizsgálatára, aki a felmérést több éven át folytatta. Jelentései nyomán néhány rész-intézkedést sikerült foganatosítani. 1919-ben a Tanácsköztársaság rendelkezései a vármegyei levéltárakat is érintették, de megvalósításukra nem került sor.