Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 9. 2002)
tartására, továbbá levéltár céljaira gondoskodjanak megfelelő épületről. Az iratanyag főként az 1729. évi XXV. tc. megjelenését követően gyarapodott, mely elrendelte, hogy a megyei bíráskodásban és igazgatásban keletkezett iratokat évenként rendszeresen szolgáltassák be a megyei levéltárba. Bár a szolgabírák esetében nehéz volt e törvénynek érvényt szerezni, a megnövekedett iratanyag a rendezést feltétlenül szükségessé tette. E téren az első fontos lépés az 1752. április 28-án, Mária Terézia nevében kelt, és a Helytartótanács útján a megyékhez intézett instrukció volt, amely a főispánok kötelességévé tette, hogy gondoskodjanak a megyei levéltárak rendezéséről, lajstromozásáról, a jegyzőkönyvek tisztázásáról, indexek készítéséről. A főispánok a feladattal nem sokat törődtek, ami egy vizsgálatnál ki is derült. Ezt követően Mária Terézia 1768 novemberében jelentést kért az összes főispántól a megyei levéltárak állapotáról. A felhívásra csak 29 főispán válaszolt. Ők levéltárukat rendben lévőnek jelentették, azonban ez nem elégítette ki az uralkodót. 1769. február 9-én kelt helytartótanácsi rendelet közvetlenül a vármegyei közgyűlést szólította fel a megyei levéltárak anyagának rendezésére és lajstromozására. A rendelet részletes utasítást nem tartalmazott, így azt minden megye sajátos módon értelmezte. Gondot okozott az is, hogy az évekig tartó munkát ki végezze el. A levéltár hivatalos kezelője a megyei főjegyző volt, aki hivatalba lépésekor megkapta a levéltár kulcsát. Néhány megye a levéltár anyagának rendezésére külön lajstromozót vagy esküdtet alkalmazott. Az 1780-as évek végén a levéltári rendezést II. József korábban tárgyalt iratkezelési rendelkezései szabták meg. A 18-19. század fordulóján a központi kormányszervek keveset törődtek a megyei levéltárakkal. Egy ideig még kértek jelentést a levéltári rendezésről, de ennek elmaradása miatt nem léptek fel. Sőt, takarékosság címén sok helyen akadályozták azt, hogy a lajstromozót levéltárossá minősítsék át, mellette állandó írnokot vagy allevéltárost alkalmazzanak. A levéltárak ügyét az mozdította előre, hogy a vármegyei nemesség egyre nagyobb érdeklődést mutatott a régi iratok iránt. A megyei közgyűlések gyakran tartottak levéltárvizsgálatot, ellenőrzést, és mindenképpen gondoskodni kívántak az iratok biztonságos őrzéséről és használhatóságáról. Alkalmanként levéltári szabályzatot is összeállítottak. Ezek közt említhetjük a Pest megyei főispán, Nyáry Pál által fogalmazott, és az 1841. évi közgyűlésen elfogadott dokumentumot, amely az iratok rendszerét is meghatározta. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején lényeges változás nem következett be a levéltárak szervezetében. Az 1850-es évektől bevezetett, korábban tárgyalt iratkeze-