Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros tanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 9. 2002)

delkező szervek iratanyagát is, ha azok forrásértéke nem érte el a kívánt mértéket, viszont a jelentős forrásértékű fondok többnyire a Magyar Országos Levéltárhoz kerültek, függetlenül attól, hogy a fondképző helyileg hol működött.) Az illetékességi és gyűjtőköröknek a területi állami levéltárak közötti elhatárolásakor azt vizsgálták, hogy az adott iratképző székhelye melyik levéltári gyűjtőterülethez tartozott. Egy-egy területi levéltár gyűjtőterületi illetékessége általában egy-egy megyére, illetve a fővárosra terjedt ki. A fenti rendelkezések egyértelmű végrehajtása érdekében a törvényerejű rendelet intézkedett a könyvtárak és a múzeumok őrizetében levő történeti értékű iratoknak a levéltárak részére történő átadásáról is. A levéltárak, valamint a könyvtárak, múzeumok és egyéb intézmények (pl. egyetemek, kutatóintézetek) közötti gyűjtőköri viták azonban 1950 után sem szűntek meg. A törvényerejű rendelet és a kapcsolódó jogszabályok ugyanis - mivel céljuk elsősorban az alapvető rend megteremtése és a fejlődés fő irányainak kijelölése volt - az egyes kérdések részletes szabályozását nem minden esetben végezték el. Az egyes levéltárak illetékességi és gyűjtőkörének következő elhatárolása az 1969. évi 27. tvr. vonatkozó előírásai és az ezek alapján kiadott kulturális miniszteri utasítások alapján történt meg. A levéltárügyet generálisan szabályozó tvr. kiadása után szükségessé vált a levéltári illetékességi és gyűjtőkör fogalmának következetes használata, és ebből adódóan a gyűjtőkör hagyományos fogalmának módosítása. 1969-től a levéltári illetékességi kör fogalma mellett a gyűjtőkör fogalmát a korábbinál szűkebb értelemben, csak a személyi eredetű levéltári anyagra vonatkozóan használták. A tvr. értelmében a levéltárak illetékességi körükbe tartozó levéltári anyagot továbbra is kötelező jelleggel, ellenszolgáltatás nélkül vettek át a létrehozó szervektől, a személyi iratokat viszont gyűjthettek, vagyis vásárolhatták, letétként, hagyatékként átvehették. Az egyes levéltárak illetékességi és gyűjtőköreinek elhatárolásakor alapvetően két követelmény érvényesítésére volt szükség. Egyrészt biztosítani kellett, hogy egy-egy levéltárhoz lehetőleg csak olyan típusú, olyan fajtájú fondok kerüljenek, amelyek legjobban megfelelnek az adott levéltár jellegének, sajátos feladatainak. Másrészt a proveniencia elvének tiszteletben tartása érdekében ügyelni kellett arra, hogy az egy fondhoz tartozó iratokat csak egy levéltár gyűjtse, illetve őrizze. Az első követelmény megvalósítását azonban bizonyos fokig megnehezítette az a körülmény, hogy esetenként tekintettel kellett lenni a levéltárak zavartalan munkájára, a levéltári anyag fokozottabb védelmét és jobb felhasználását elősegítő gyakorlati