Körösmezei András: Szempontok a közlevéltárak gazdasági szervekkel kapcsolatos gyűjtőterületi munkájának végzéséhez : Módszertani segédanyag (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 8. Budapest, 2001)

I. BEVEZETÉS

I. BEVEZETÉS A gazdasági szervek és a levéltárak közötti kapcsolattartás viszonylag rövid múltra tekint vissza. Banki, vállalati iratanyagok 1950-ig nem is kerültek levéltári őrizetbe. Bár egyes levéltárosok már az 1910-es évektől szorgalmazták az iparvállalatok, pénzintézetek ügyvitelben feleslegessé vált történeti értékű iratainak megőrzését, átvételét és ennek törvényi szabályozását, 1950-ig még a gazdasági szervek történeti értékű iratainak felmérésére sem került sor. A nagyobb vállalatok maguk gondoskodtak iratanyagaik őrzéséről, selejtezéséről. Iratkezelési, ügyviteli utasításokkal szabályozták azok rendszerezését. Olyan nagyvállalatok, mint pl. a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű (már a XIX. században!), a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., a Weiss Manfréd konszern vállalatok, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Nemzeti Bank és más szervek Okmánytár címmel gyűjtötték össze legfontosabbnak tartott dokumentumaikat. A Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. az 1920-as évektől vezette a Történeti Okmánytár jegyzékét, és ahhoz alfabetikus mutatót is készített. Az iratőrzésnek ez a módja azonban nem biztosította a történeti értékű iratok teljes körének fennmaradását, mivel a magánvállalatok iratőrzésének célja nem a történeti értékű iratok fennmaradása és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsátása, hanem a jogbiztosító dokumentumok fennmaradásának biztosítása volt. (Természetesen a jogbiztosító iratok zöme történeti értékkel is rendelkezik, így a magáncégek iratőrzésének köszönhetően a történeti értékű iratoknak egy jelentős része fennmaradt.) A második világháború utáni államosítások és a szocialista rendszer létrejötte nyomán a korábbi magáncégek is állami vállalatok lettek, betagozódtak az államigazgatás szervezetébe, s mint ilyenek az újonnan kiadott levéltári és iratkezelési jogszabályok hatálya alá tartoztak. Ily módon az 1950. évi 29. tvr. és a 185/1951. (X. 23.) MT rendelet előírásai alapján nyílt először lehetőség arra, hogy a levéltárak a levéltári anyag védelme érdekében bizonyos mértékben a gazdasági szervek iratanyagának sorsába is beleszóljanak. A levéltárak ekkor kaptak jogot az összes iratképző szerv iratselejtezési munkáiban való részvételre és a selejtezés után visszamaradó, történeti értékű iratanyagok átvételére. Ennek eredményeként az 50-es évek első felétől rendszeressé vált a levéltárak és a vállalati irattárak kapcsolata, amely elsősorban a selejtezés lebonyolításában és az iratok levéltárba kerülésének előkészítésében öltött testet. Ebben az úttörő