Körösmezei András: Szempontok a közlevéltárak gazdasági szervekkel kapcsolatos gyűjtőterületi munkájának végzéséhez : Módszertani segédanyag (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 8. Budapest, 2001)

III. LEVÉLTÁRI KAPCSOLATTARTÁS A KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ GAZDASÁGI SZERVEKKEL

vagyis nyilvános magánlevéltár létesítésére nem vállalkoznak. Ezt a felemás állapotot sem nem irattár, sem nem levéltár - az 1970-es, 80-as években a különböző vállalattörténeti gyűjteményeknek kiadott minisztériumi engedélyek alapozták meg, amelyekben iratok gyűjtésére és őrzésére is felhatalmazást kaptak, bármiféle megkötés nélkül. Még nehezebb a kapcsolattartás azokkal a privatizált vállalatokkal, amelyek egyszerűen kijelentik, hogy törvény adta joguknál fogva maguk kívánják őrizni régebbi irataikat, de azok fennmaradásáról mégsem gondoskodnak. S mert nem biztosítják, hogy a levéltár betekinthessen az általuk őrzött iratokba, a levéltárosok képet sem kaphatnak arról, milyen iratokat őriznek. Ügyvédjük, vállalati jogászuk pedig jobb ügyhöz méltó buzgalommal úgy érvel, hogy erre a levéltári törvény nem is ad lehetőséget. S bár a levéltáraknak jogosultságot biztosít a törvény, hogy kezdeményezhetik az iratok védetté nyilvánítását, a védetté nyilvánítás megindítása előtt a levéltárosok belépése ellen kézzel-lábbal tiltakozó vállalat megteheti, hogy „kényesnek" vagy akár valóban értékesnek tartott iratait egyszerűen nem mutatja meg, és így az anyagok ismeretének hiányában előre nem tudjuk, mit is kívánunk védetté nyilvánítani. A törvénynek ez a bekezdése ugyanis nem mondja ki, hogy a privatizált vállalatok kötelesek lehetővé tenni a helyszíni tájékozódást az állami időszakban keletkezett iratanyagban. Ily módon előállhat a valóságos vagy „rejtett" iratpusztulás/pusztítás veszélye. A védetté nyilvánítás valójában kétélű fegyver, óvatosan kell vele bánni. Csak olyan vállalatoknál alkalmazható, amelyeknél készség mutatkozik a levéltárral való együttműködésre, amelyek komolyan veszik múltjuk maradandó értékű dokumentumainak megőrzését. Az előbb vázolt eseteket leszámítva a privatizált vállalatok között is találkozunk józanul és felelősen gondolkodó iratőrzőkkel (irat-keletkeztetőkkel), amelyek tisztában vannak azzal, hogy a maradandó értékű iratok fennmaradása és a tudományos kutatás rendelkezésére bocsátása legjobban a közlevéltárban való elhelyezéssel biztosítható, el nem évült üzleti titkot tartalmazó irataikat pedig a levéltárak nem kívánják átvenni, ill. azokba betekinteni sem akarnak. A privatizált vállalatoknál is szervlátogatási jegyzőkönyvet veszünk fel, aminek célja az iratátvétel tervezhetősége. A privatizált gazdálkodó szervezeteknél felvett jegyzőkönyv (1. 4. sz. melléklet) tartalmában eltér a tartós állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteknél alkalmazottól, mivel a levéltár jogosítványai itt jóval szűkebbek. Új feladatot jelent a levéltárak számára a kapcsolattartás azokkal a privatizált