Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)

6. Iratkezelés a polgári korban (1850-1945)

a helyi önkormányzatokig, illetve az állami és önkormányzati szervek által fenntartott intézményekig, alapítványokig), sőt az egyesületekre, pártokra, szakszervezetekre, egyházi intézményekre stb. is. Az említett beszámoló alapját az üzleti könyvek (nap­lófőkönyv, pénztárkönyv stb.) képezik, melyekbe a gazdálkodó tevékenysége során előforduló, a vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható eseményeket kell beje­gyezni, és a naptári év végén le kell zárni. Az éves beszámoló mérlegből, eredmény­kimutatásból és üzleti jelentésből áll. Az év végi záráshoz olyan leltárt kell elkészíte­ni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérleg fordulónapján meglé­vő eszközöket és forrásokat, és feltünteti azok mennyiségét és értékét is. Az üzleti könyvekbe történt bejegyzéseket számviteli bizonylatokkal kell alátámasztani. A társadalmi szervezetek (egyesületek, pártok, szakszervezetek) működésére vonatkozó szabályok előírják valamennyi ilyen típusú szervezet részére alapszabály készítését, tagnyilvántartás és tandíjnyilvántartás vezetését, éves költségvetés és éves beszámoló összeállítását stb. E szervezetek célkitűzésüknek és jellegüknek megfelelően programokat, propaganda anyagokat stb. készítenek, tagjaikkal és más társadalmi szervezetekkel, illetve az állami szervekkel levelezést folytatnak stb., stb. 6. IRATKEZELÉS A POLGÁRI KORBAN (1850-1945) A polgári forradalomtól a második világháború végéig terjedő időszakban az iratkezelést a megnövekedett irattermelés döntően befolyásolta. Nemcsak a köz­igazgatás vált bonyolultabbá a feudális korszakhoz képest, hanem egy-egy ügy lezá­rásáig is mind több irat keletkezett a minisztériumokban, törvényhatóságoknál, szak­igazgatási szerveknél, bíróságoknál egyaránt. Ezért folyamatosan korszerűsítették az iktatás módját, és az áttekinthetőség érdekében szükség volt az irattári rendszer fejlesztésére is. Az 1867-ig terjedő időszakban az 1850-ben kiadott „Hivatalos ügykezelési utasítás" szabályozta a közigazgatási szervek iratkezelését, majd a kiegyezés után a minisztériumok ezt fejlesztették tovább. A Belügyminisztérium 1902-ben bocsátotta ki a „Vármegyei ügyviteli szabályzat"-ot, melynek célja az volt, hogy rendeleti úton egy­ségesítse a vármegyei központi, járási, községi, (kör)jegyzői, közigazgatási bizottsági és gyámügyi ügyvitelt. A bíróságok iratkezelését az igazságügyminiszter 1913-ban szabályozta. A következőkben a felsorolt rendelkezések nyomán vizsgáljuk meg a

Next

/
Oldalképek
Tartalom