Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)
6. Iratkezelés a polgári korban (1850-1945)
a helyi önkormányzatokig, illetve az állami és önkormányzati szervek által fenntartott intézményekig, alapítványokig), sőt az egyesületekre, pártokra, szakszervezetekre, egyházi intézményekre stb. is. Az említett beszámoló alapját az üzleti könyvek (naplófőkönyv, pénztárkönyv stb.) képezik, melyekbe a gazdálkodó tevékenysége során előforduló, a vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható eseményeket kell bejegyezni, és a naptári év végén le kell zárni. Az éves beszámoló mérlegből, eredménykimutatásból és üzleti jelentésből áll. Az év végi záráshoz olyan leltárt kell elkészíteni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket és forrásokat, és feltünteti azok mennyiségét és értékét is. Az üzleti könyvekbe történt bejegyzéseket számviteli bizonylatokkal kell alátámasztani. A társadalmi szervezetek (egyesületek, pártok, szakszervezetek) működésére vonatkozó szabályok előírják valamennyi ilyen típusú szervezet részére alapszabály készítését, tagnyilvántartás és tandíjnyilvántartás vezetését, éves költségvetés és éves beszámoló összeállítását stb. E szervezetek célkitűzésüknek és jellegüknek megfelelően programokat, propaganda anyagokat stb. készítenek, tagjaikkal és más társadalmi szervezetekkel, illetve az állami szervekkel levelezést folytatnak stb., stb. 6. IRATKEZELÉS A POLGÁRI KORBAN (1850-1945) A polgári forradalomtól a második világháború végéig terjedő időszakban az iratkezelést a megnövekedett irattermelés döntően befolyásolta. Nemcsak a közigazgatás vált bonyolultabbá a feudális korszakhoz képest, hanem egy-egy ügy lezárásáig is mind több irat keletkezett a minisztériumokban, törvényhatóságoknál, szakigazgatási szerveknél, bíróságoknál egyaránt. Ezért folyamatosan korszerűsítették az iktatás módját, és az áttekinthetőség érdekében szükség volt az irattári rendszer fejlesztésére is. Az 1867-ig terjedő időszakban az 1850-ben kiadott „Hivatalos ügykezelési utasítás" szabályozta a közigazgatási szervek iratkezelését, majd a kiegyezés után a minisztériumok ezt fejlesztették tovább. A Belügyminisztérium 1902-ben bocsátotta ki a „Vármegyei ügyviteli szabályzat"-ot, melynek célja az volt, hogy rendeleti úton egységesítse a vármegyei központi, járási, községi, (kör)jegyzői, közigazgatási bizottsági és gyámügyi ügyvitelt. A bíróságok iratkezelését az igazságügyminiszter 1913-ban szabályozta. A következőkben a felsorolt rendelkezések nyomán vizsgáljuk meg a
