Dóka Klára: Levéltárkezelői ismeretek : Oktatási segédanyag a tanfolyami hallgatók részére (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 7. Budapest, 2001)
13. Levéltári technika
c) Fény A fény, különösen annak ultraibolya sugárzása károsítja azokat az anyagokat, amelyekből az iratok és a könyvek készültek. A károsító hatás részben látható (a papír megsárgulása, a színek elhalványodása), részben nem (a meginduló, vagy felgyorsuló kémiai folyamatok következtében a papír rostjainak kisebb részekre töredeznek és a papír meggyengülését, majd egy bizonyos határ alatt törékenységét okozzák). A fény=energia. A fényerő és a megvilágítási idő együtt határozzák meg a károsító hatás mértékét: hosszú ideig tartó gyenge megvilágítással ugyanannyi káros energia juthat az anyagokba, mint rövid idejű erős megvilágítással. Minél erősebb a fény és minél hosszabb a megvilágítás ideje, annál nagyobb mértékű a károsító hatás. Mint az irattárak esetében említettük, a fény mennyisége a levéltári anyag tárolóhelyén se haladja meg az 50 lux értéket. Ez a követelmény általában csak mesterséges fényforrással biztosítható. A fényerő átmenetileg 150 lux-ig növelhető ott, ahol és amíg dolgoznak az anyagokkal. A fényerő több módon csökkenthető: - Védőfüggönyöket vagy sötétítőket kell felszerelni ott, ahol a napfény bejut a kutatóterembe, raktárba vagy kiállításra. - Minél kisebb teljesítményű világítótesteket kell használni, és amikor csak lehet, ki kell kapcsolni őket. - A jól záródó dobozok hatékony védelmet nyújtanak a fény ellen is. - Az ablakokat és a világítótesteket ultraibolya szűrővel kell ellátni. Biológiai kártevők A biológiai tényezők (penészgombák, rovarok, rágcsálók stb.) a levéltári és könyvtári anyagok súlyos és esetenként jóvátehetetlen károsodását okozhatják. Az iratok és könyvek anyagai táplálékot jelentenek számukra. A biológiai kártevők elpusztítására és a megelőzésen túlmenően, a fertőzés kockázatának csökkentésére, vegyszereket is lehet használni. Gondosan mérlegelni kell azonban, hogy a vegyszer nem káros-e magára a dokumentumra, és azt is, hogy az alkalmazásukkal kapcsolatos munkavédelmi követelmények kielégíthetők-e. Sok, fertőtlenítésre alkalmas vegyszer rendkívül mérgező, ezért ezeket csak speciális képzettségű szakemberek használhatják, szigorúan ellenőrzött körülmények között.