Dóka Klára: Iratkezelő és irattáros ismeretek : Jegyzet a középfokú irattáros tanfolyamokrésztvevői és oktatói számára. 2. bővített kiadás (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 6. Budapest, 2000)

I. Igazgatási ismeretek

elnöke és titkára (összesen 21 fő) volt, akiket az Országgyűlés alakuló ülésén a képvi­selők soraiból választottak. Működését testületként fejtette ki, határozatait szavazás út­ján, a többségi elv érvényesítésével hozta. A titkár egyben a testület apparátusának ve­zetője volt. Az államigazgatás "felsőbb" szervei A korszak állami berendezkedésének egyik fő sajátossága a végrehajtó hatalom­nak nevezett központi államigazgatás túlsúlya, amellyel az élet minden területére (gaz­daság, egészségügyi és szociális ellátás, kultúra, vállalati, szövetkezeti és helyi igazga­tás, egyesületek stb.) rátelepedett. Róluk mindent tudni akart, s ügyeikbe — hol erősza­kosan, hol a "jóságos" állam atyáskodó gondoskodásával — lépten-nyomon beavatko­zott. Jellemző a korszak hierarchikus berendezkedésére és szemléletére, hogy — a polgári korszak szóhasználatával szemben — az országos hatáskörű szerveket nem "központi"-nak, hanem "felsőbb" szerveknek minősítette. A Minisztertanács (Kormány) alkotmányjogilag 1848 óta létező testületi szerv. Hatáskörét és működési módját jog­szabály sohasem írta pontosan körül. Mint általános hatáskörű államigazgatási szerv, elvileg az államigazgatás körébe tartozó bármilyen ügyben intézkedhetett, egyes ügye­ket pedig törvény vagy más jogszabály kifejezetten a hatáskörébe utalhatott. Ilyen ese­tekben a miniszterek kötelesek voltak egyes ügyeket a minisztertanács elé terjeszteni, s ha az szabályozást igényelt, akkor erről minisztertanácsi rendeletet alkottak. Más ese­tekben a miniszterek saját kezdeményezésük alapján vitték a felügyeletük alá tartozó terület különböző ügyeit a Minisztertanács elé megvitatásra, anélkül azonban, hogy ezáltal maga a miniszter megszűnt volna felelős hatóság lenni. Az Alkotmány formálisan a következőképpen határozta meg a Minisztertanács feladatkörét és hatáskörét: Egyrészt irányítja az államigazgatást {ennek keretében össze­hangolja a minisztériumok és egyéb országos hatáskörű szervek munkáját; irányítja és felügyeli a tanácsok tevékenységét; jogosult az államigazgatás bármely ágát közvetlen felügyelete alá vonni és erre külön szervet létesíteni). Másrészt a tényleges kormányzati tevékenység keretében gondoskodik a gazdaság fejlesztéséről, a népgazdasági tervek kidolgozásáról és megvalósításáról; meghatározza az egészségügyi ellátás rendszerét, s gondoskodik annak anyagi fedezetéről; meghatározza a tudományos és kulturális fej-

Next

/
Oldalképek
Tartalom