Dóka Klára: Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. 1998)

III. LEVÉLTÁRI ISMERETEK

levéltárak egyetemét. Munkautasítások sorát bocsátotta ki, melyek még az adott politikai légkörben is fontosak voltak a levéltári anyag feldolgozása, a segédletek elkészítése szempontjából. 1951-ben módszertani folyóiratot is indított, a Levéltári Híradót (1961-től Levéltári Szemle). A Levéltári Közlemények viszont 1947-1953 közt nem jelent meg. Az átvett és átvételre váró iratanyag óriási mennyisége már 1951 -tői sürgőssé tette a selejtezés kérdésének szakszerű megoldását, amire először az 1950. évi 29. tvr., és a 185/1951.(X.23.) MT sz. rendelet tett kísérletet. E jogszabályok országosan első alkalommal szabályozták, tették kötelezővé valamennyi állami szerv számára az iratselejtezést. (Bár a selejtezés az iratkezelés része, és így az irattan témaköréhez tartozik, e kérdés élesen elsősorban a levéltárügy átszervezése nyomán, az illetékességi kör kibővülésével vetődött fel, ezért itt, a történeti részben tárgyaljuk.) A kormányrendelet és a végrehajtás tárgyában kiadott tárcaszintű utasítások 5 éves irattári őrzési időt írtak elő. Ennek letelte után egy évvel a tárcák által kiadott ún. ügykörjegyzékek alapján lehetett az iratokat selejtezés alá vonni. (Az ügykör egy adott szerv vagy szervtípusnál a hasonló vagy rokon tárgyú egyedi ügyeknek az összességét jelenti. Ügykörjegyzéken azonban az ügyköröknek a rendszerbe foglalt jegyzékét értjük, amelyek valamely szervnek a hatáskörébe tartoznak.) Az ügykörjegyzékek kimunkálásában már a levéltárosok is részt vettek, így a rendelet nagy érdeme volt, hogy a levéltárak ellenőrzése alá vonta az iratselejtezést, és csökkentette az iratok értékelésekor jelentkező legnagyobb veszélyt, a szubjektivizmust. Hátrányaként említhetjük, hogy az ügykörjegyzékek nem vették figyelembe az iratképzők alá-, fölérendelt viszonyát és az iratoknak ebből következő tükröződését, továbbá, hogy az 5 éves igen rövid megőrzési idő miatt feleslegesen sok irat került a levéltárakba, végül, hogy az ügykörjegyzékek viszonylag rövid idő alatt elavultak. Az 1957. évi 27. sz. tvr. előírta, hogy a hatóságok és hivatalok irattári anyagának kezelési és megőrzési módját a levéltári érdekekre tekintettel kell kialakítani. Ennek szabályozására a későbbiekben említendő 45/1958.(VII.30.) Korm. sz. rendelet vállalkozott. E tvr. megszüntette a Levéltárak Országos Központját mint önálló hatóságot, feladatait a továbbiakban a Művelődésügyi Minisztérium szervezeti egységeként látta el. Előírásai alapján a művelődési miniszter az érdekelt szakminiszterrel egyetértve közérdekű irattá nyilváníthatott bármely irattárat, amelynek fenntartásához, megőrzéséhez közérdek fűződik.