Dóka Klára: Levéltári ismeretek. Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére II. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. 1998)

Jellemző a korszak hierarchikus berendezkedésére és szemléletére, hogy - a polgári korszak szóhasználatával szemben - az országos hatáskörű szerveket nem „központf-nak, hanem „felsőbb" szerveknek minősítette. Fentebb utaltunk arra, hogy az 1948-1949-ben lezajlott államosítások révén a gazdaság jelentős szektora került közvetlen állami ellenőrzés és irányítás alá. Hasonló célkitűzés vezérelte a mezőgazdaság „szocialista átszervezésének" erőltetését is. A termelőszövetkezetekkel szemben ugyanis - különösen 1968 előtt - sokkal hatékonyabban lehetett érvényesíteni a központi állami akaratot, mint az egyéni, árutermelésre berendezkedett önálló parasztgazdaságokkal szemben. A központi állami akarat kiterjesztésének célkitűzése nyilvánult meg az iskolák államosításában, az egységes és uniformizált tananyagot, eszmerendszert és pedagógiai gyakorlatot megvalósító iskolarendszer megteremtésében is. S ugyanez érvényesült az egészségügyben és a szociálpolitikában. Például a differenciált szolgáltatásokat biztosító, az egyes foglalkozási rétegek sajátosságait is figyelembe vevő korábbi biztosítási intézeti hálózat államosításában és az egységes Országos Társadalombiztosítási Igazgatóság (OTI) létrehozásában, amely a Kormány közvetlen irányítása alatt látta el mind a betegbiztosítással, mind az öregségi és egyéb nyugdíjakkal kapcsolatos teendőket. Az államigazgatás országos hatáskörű szervei voltak: - a Minisztertanács (a kormánybizottságok), - a minisztériumok, - az egyéb országos hatáskörű szervek. Az államigazgatás legfelsőbb szervét, a Minisztertanácsot az országgyűlés választotta meg. Tagjai voltak az elnök, az elnökhelyettesek, a minisztériumokat vezető miniszterek, az Országos Tervhivatal elnöke és 1988-tól az államminiszterek. A Minisztertanács az országgyűlés végrehajtó, rendelkező szerveként irányította a legfelsőbb államhatalmi szervek döntéseiben foglalt állami politika végrehajtását, az államigazgatás központi vezetését részben saját tevékenysége keretében, részben pedig más, központi szervek közreműködése útján látta el. A Minisztertanács működésének legfontosabb szervezeti formája továbbra is az ebben az időszakban általában kéthetenként tartott ülés volt, amelyen többségi szavazás útján hozta határozatait. A Minisztertanácsnak tagja volt a Minisztertanács elnöke és (négy-hat) elnökhelyettese, valamint az államminiszterek és a minisztériumokat vezető