Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

I. IRATTANI ISMERETEK

úgy helyezték el rajta a pecsétet, hogy az egyben le is zárja az iratot és csak a pecsét feltörésével lehessen hozzáférni a tartalmához. A pecséten általában az irat kibocsátójának, illetve a tanúk pecsétje esetében ezek neve, rangja szerepelt feliratként, a XIII. századtól szerepel rajta az uralkodó, illetve a család, vagy az egyházi méltóság címerének rajzolata. A XIX-XX. században általánossá vált az ún. ostyapecsét, ezt általában a több lapból álló iratot összefűző zsinór leragasztására használták úgy, hogy a nedves, ragasztós papírlapkán keresztül nyomták rá a fémbélyegzőt, ami így felvette a bélyegző rajzolatát. Napjainkban is használják az ún. szárazpecsétet A megpecsételést a legújabb korban többnyire a gumibélyegző váltotta fel, aminek lenyomatát festékanyaggal viszik rá az iratra, annak megerősítéseként, de napjainkban is használják ünnepélyes iratokon a viaszpecsétet. (ad 2.) Az iratok szerkezeti felépítése, belső elemei - különösen az oklevelek, az ünnepélyes hangvételű iratok - ma is magukon hordják a régi korokban kialakult jegyeket. Az iratokon máig megtalálható - a küldő fél, az iratot kibocsátó neve, - a címzett nevének, címének feltüntetése, - a megszólítás, - az előzmények leírása, - a rendelkezés, - a szankció - a rendelkezés nem teljesítése esetén kilátásba helyezett retorzió, - a keltezés, - az aláírás. (ad 3.) Az iratok tartalma szerint megkülönböztetünk - akaratnyilvánító, - jogbiztosító, - kegynyilvánító, - ténymegállapító, tény rögzítő iratokat és - kérelmeket.