Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

II. KORMÁNYZATTÖRTÉNET

A szerzetesrendek szempontjából változást jelentett, hogy három rend 1802-ben újra működési engedélyt kapott, de azzal a feltétellel, hogy tanítói feladatokat vállalnak. Ettől kezdve lett tanító jellegű Magyarországon a bencés, a cisztercita és a premontrei rend. Közülük a bencések négy apátsága állt helyre (Pannonhalma, Tihany, Bakonybél, Celldömölk), amelyhez csak a század második felében csatlakozott az addig az osztrák göttweigi apátsághoz tartozó Zalaapáti. A rend 1850 előtt nyolc városban működtetett gimnáziumot, nagyobbrészt a Dunántúlon (Komárom, Győr, Sopron, Pápa, Nagyszombat, Pozsony, Esztergom, Kőszeg). A cisztercita rend esetében 1802-ben a pilis-pásztói apátságot állították helyre, amely 1814-ben egyesült az addig német kézen levő, tehát fel nem oszlatott zircivel, s a továbbiakban a rend székhelye Zirc lett. A rendi gimnáziumok később Baján, Egerben, Pécsett és Székesfehérváron működtek. A premontrei rendnek I. Ferenc a csornai és a jászóvári prépostság helyreállítását engedélyezte. A rend későbbi gimnáziumai Kassán, Keszthelyen, Nagyváradon, Rozsnyón és Szombathelyen működtek. Az eddigiekben kevéssé tárgyalt magyarországi zsidóság helyzetében éppen vizsgált korszakunkban következett be alapvető változás. A zsidóság száma elsősorban a Galíciából történő intenzív bevándorlás hatására a századvéghez képest megháromszorozódott és számban is jelentős felekezetté vált. A nagyvárosokban és az ország nyugati felében polgárosodásuk annyira előrehaladt, hogy a jogi helyzet változtatása már nem tűrt halasztást. E kissé felemás helyzetben született meg az 1840. évi XXIX. te, amely a zsidók „állapotjáról" szólott, de nem valósította meg a teljes egyenjogúságot, így nem elégítette ki a hazai zsidóság jogos igényeit. Ugyanakkor kimondta, hogy a zsidók a bányavárosok kivételével az országban bárhol szabadon lakhatnak, gyárakat, kereskedéseket alapíthatnak. A forradalom és szabadságharc idején az összeült új országgyűlés ugyan meghozta a „törvényesen bevett vallásfelekezetek tökéletes egyenlőségéről" szóló 1848. évi XX. törvénycikket és ebbe már beleértette az unitáriusokat is, de még nem nevezte meg a hazai zsidóságot. A zsidó felekezetű, vagy ahogy a törvény fogalmaz „a magyar álladalom határain belül született vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakos"-ok teljes politikai, polgári és vallási egyenjogúsítására 1849. július 28-án került sor, amikor a cári és császári csapatok elől már Szegedre menekült országgyűlés utolsó üléseinek egyikén megszavazta az 1849. évi VII. tc.-t, megtéve a már régóta esedékes lépést. Ezt a törvényt