Dóka Klára: Levéltári ismeretek : Oktatási segédanyag a segédlevéltáros és a levéltári kezelőtanfolyamok hallgatói részére I. rész (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 4. Budapest, 1998)

I. IRATTANI ISMERETEK

Egy-egy írásmód megteremtése érdekes módon - és nem csak mondai alapon meghatározott személyekhez köthető'. így a gót betűsort az időszámításunk szerinti IV. században a biblia gót nyelvre való lefordítása során Wulfíla püspök alakította ki. Nagy hatással volt a latin írás fejlődésére Alkuin angol szerzetes, akit Nagy Károly frank király 781-ben a hivatalnokai kiképzésével bízott meg. Könyvmásolókat is nevelt s így döntő befolyással volt a frank - ezen keresztül a nyugat-európai - írás fejlődésére. KeletEurópában két püspök, Cirill és Methód a IX. században - elsősorban a bolgár nyelv igényeinek megfelelően - hozta létre a cirillikát, ami a legtöbb szláv nyelv írásbeliségének az alapjává vált. Az emberi civilizációnak azonban több bölcsője volt: a sumir, a kínai, a hindi, vagy az azték civilizációk a Földközi-tenger környéki népekhez hasonlóan - és attól jórészt függetlenül - kialakították a maguk írásmódját. Fejlődésük azonban többnyire valahogyan elakadt s nem jutottak túl a képírás egy bizonyos fokán. Meg kell még említeni a rovásírást, ami a középázsiai, illetve az európai nomád népek körében volt általános. Ezt az írást használták és hozták magukkal a Kárpátmedencébe őseink is. Ennek egy válfaja volt a germánok runa-írása, és a rovásírás egyes elemeit használták fel a cirill betűsor kialakításakor is. A betűírás tartozékaként szinte valamennyi civilizációban kialakult a számok, számítások rögzítésének a módja is. Mára azonban teljesen általánossá vált az arab számjegyek használata. Az írás fejlődésére rendkívül nagy hatással volt az, hogy milyen anyagra rögzítették a jeleket. A hieroglifákat vagy a sumírok képírását kemény munkával kőbe vagy csontra vésték. A legrégibb íróanyagok egyike a papirusz, amelyet a Nílus deltájában lévő mocsarak három méterre is megnövő cserjéjéből készítették oly módon, hogy a növény szárát vékony szeletekre vágták, megvizezett táblára rakták egymás mellé, s erre keresztbe is fektettek szeleteket, majd az egészet összepréselték. Az így készült lapokat finomították és miután egymáshoz ragasztották szalagszerűen, tekercset alkotott. A tekercsekből pedig az írás terjedelmének megfelelő darabokat vágtak le. Egy-egy ilyen darabot tomusnak (temnein = vágni), illetve volumennek (= tekercs) neveztek. (Innen származik a mai értelemben vett kötet latin megnevezése.) A papirusznak csak az egyik oldalára írtak, ahol a rostok vízszintesen húzódtak és mintegy vezették az író kezét sorról sorra. A papiruszt