Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 2. Budapest, 1996)

II. Irattani szócikkek

Ezután a keltezés és az aláírások (a tanonc törvényes képviselője, a tanító törvényes képvi­selője, az eljáró ipartestület hatósági közege) következtek. A IQ. részben a szerződés felbontásának ideje (év, hó, nap), oka, a segédvizsga ideje (év, hó, nap) eredménye, a tanonc iskolai eredménye, az eltöltött tanidő igazolása található. A ~ három példányban készült és mind a három érdekelt fél kapott belőle egy példányt. Általában önálló nyomtatott lapok voltak, de előfordult, hogy bekötötték könyv alakjában és az első két példányt perforált széllel látták el, a kitöltés indigóval történt, a perforált lapon kitépése után a megmaradt harmadik példány került az ipartesületi irattárba. Tanoncviszony megszűnésének bejelentése A mester által benyújtott közlés a tanulóviszony megszűnéséről az elsőfokú iparhatóság ré­szére. A 39.266/1884. F.I.K.M. sz. rendelet 23. §-a előírja, hogy a tanoncviszony befejezése előtt legalább két hónappal a mester köteles volt az iparhatóságnál ezt bejelenteni és a tanoncnak az iparában tanúsított eredményéről jelentést tenni. Ha a tanviszony nem befejezése folytán, ha­nem bármilyen más okból időközben megszűnt, nyolc napon belül kellett jelenteni, megjelöl­ve a kilépés okát. A bejelentés nyomtatványon történt, amely a következő rovatokat tartal­mazta: a mester neve, az ipar megnevezése, a tanonc eltartója (szülő, gyám), a tanonc neve, születési ideje (év, hó, nap), az alkalmazás kezdetének és megszűnésének ideje (év, hó, nap), a megszűnés oka (a tanidő befejezése, más iparágra való áttérés stb.), az iparban elért minősítés, keltezés, a mester aláírása. Ha a tanviszony a tanulmányi idő befejezése folytán szűnt meg, a mester által beadott jelentést az iparhatóság kiküldte az iparhatósági megbízottaknak, akik a műhelyben ellenőrizték, hogy a mester bejelentése a valóságnak megfelelt-e, utána pedig a ->a tanonclajstromba bevezették a jelentés adatait. Tanoncvizsgáló bizottságok jegyzéke Az iparos tanulókat vizsgáztató bizottságok tagjainak nyilvántartása. A 78.000/1923. K.M. sz. rendelet előírta, hogy a tanoncvizsgáló bizottságok megalakítása után (erről a rendelet 175. §-a intézkedik) az elsőfokú iparhatóság az illetékességi területén alakított vizsgáló bizottságok tagjairól ~et állítson össze. Ebben a —ben fel kellett tüntetni mind az ipartestületi, mind az iparhatósági bizottságok székhelyét, az iparok megnevezését, amelyek szakmai elbírálására a bizottságok alakultak, a községeket, amelyekre a bizottságok területi illetékessége kiterjedt, valamint a bizottságok elnökének és alelnökeinek nevét. Ennek a jegyzéknek egy-egy példányát az elsőfokú iparhatóság területén működő valamennyi ipar­testületnek és minden iparhatósági bizottság elnökének meg kellett küldeni. Tanoncvizsgáló bizottságok jelentése írásos minősítés az iparos tanoncok szakmai előmeneteléről. Az 1922. évi XII. tc. elrendelte, hogy az iparos tanoncok szakmai képesítésének elbírálásá­ra az ipartestületeken belül tanoncvizsgáló bizottságok alakuljanak. A jelölteknek a vizsga

Next

/
Oldalképek
Tartalom