Kaszás Marianne: Céhek, ipartársulatok, ipartestületek iratai (Levéltári módszertani és oktatási füzetek 2. Budapest, 1996)

I. Szervtörténeti bevezetés

értéket képviselő ipartestületi fondok selejtezési elveihez egyébként fontos kiindulópontul szolgálhat Bálint Ferenc és Szabó Ferenc tapasztalati összegzése.

34 Az ipartestületek tehát a céhek történelmi örökségéből sok mindent megőriztek. A liberális elveken nyugvó piacgazdaság körülményei között is számos patriarchális vonást konzerváló kisipar szervezeteként az ipartestületek valódi közösségi funkcióknak is megfeleltek, ha nem is pótolhatták többé a zárt rendi intézmények által biztosított teljességet. Az ipartestületek megszüntetése Az ipartestületek tehát kisebb módosításokkal és kiegészítésekkel az 1932. évi VTQ. tc. alapján működtek egészen 1946-ig. A háború után azonban rendeleti úton megindult az ipartestületek fokozatos felszámolása. Első lépésként a 7330/1946. M.E. sz. rendelet alapján az ipartestületeket is - hasonlóan a többi egyesülethez - a belügyminisztérium felügyeleti hatáskörébe utalták, ezzel a rendelkezéssel kikerültek a szakmai irányítás alól. Ezt követte az ipartestületek teljes felszámolását előkészítő legfontosabb intézkedés, a 12.410/1948. sz. kormányrendelet, amely megszüntette a testületi kényszert. A rendelet szerint a képesítéshez kötött iparűzők önkéntes elhatározás alapján lettek az ipartestület tagjai, és tagságukat bármikor egyszerű levélbeni bejelentés alapján felmondhatták. A 200/1949. sz. kormányrendelet zár alá helyezte az ipartestületi ingatlanokat, azok berendezését és felszerelését, valamint a testületi ingóságokat és az általuk kezelt alapítványok vagyonát. E rendelkezések után már csak egy lépés volt a végleges megszüntetés kimondása, melyről a Belügyminisztérium 1949. október 28-án kelt 550.243/1949. IV. 3. sz. leirata intézkedett. A feloszlást esetenként még maguk mondták ki, a hatósági végrehajtás az elsőfokú iparhatóság feladata volt. A feloszlatott ipartestületek vagyonának felszámolására a Belügyminisztérium a 4247/1949. M.E. sz. rendelet 33. §-a alapján a Pénzintézeti Központot jelölte ki. Ezzel a rendelkezéssel befejeződött a majd 65 éves intézmény története. Bizonyos tekintetben - korlátozottan - a KIOSZ (Kisiparosok Országos Szervezete) látta el azután a megszűnt ipartestületek feladatainak egy részét. Jegyzetek 1. Szádeczky Lajos: Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon I—II. Bp. 1913. 27-28. p. 2. Bogdán István: Kézművesek mestersége. Bp. 1989. 24. p. 3. Lippay István: Az ipartestületekről és az Ipartestületek Országos Központjáról. Bp. 1932. 12-13. p. 4. Lippay i.m. 14. p. 5. Erről 1. Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon (1686-1848). Bp. 1967. könyvét. 6. Az áriimitáció kérdésével részletesen foglalkozik Szádeczky i.m. és Lippay i.m. egy-egy fejezete. 7. Lippay i.m. 20. p. 8. Eperjessy i.m. 185-186. p. 9. Nagy István: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században 16901780. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. XVII. 1966. 59-109, 89. p.