Dóka Klára: Térképgyűjtemények az egyházi levéltárakban (Levéltári módszertani füzetek 15. Budapest, 1992)
5. A gyűjtemények ismertetése
Zala megye: Merenye, Újlak, Garabonc, Palóznak, Felsőörs, Lovas, Füred, Csopak, Szőllős, Nagy- és Kispécsely, Vászoly, Kisfalud, Felsőpáhok, 146/ : Somogy megye: Kiliti, Ságvár, Nagyberény. ; A települések különféle természeti adottságokkal rendelkeztek. Füle a termékeny Mezőföldön épült, míg a Veszprém megyei helységekben termelésre nem alkalmas dolomit borította a felszint. A Somogy megyei birtokot erdők borították, melyekét helyenként homokos, területek váltottak fel , míg a Balatonfelvidék déli lejtői szőlőtermelésre voltak alkalmasak. A birtokok zöme elpusztult állapotban került vissza a káptalan tulajdonába, így már 1735-től új telepítések történtek. Először Somogyba német telepeseket, majd 1761-től különböző Veszprém megyei helységekbe cigány családokat hoztak. A káptalan jövedelmét a terményszolgáltatások jelentették, a földesúri allodiumok a 18. század folyamán csak lassan alakultak ki. 1727-ben Jutáson már volt ilyen terület, később Merenyén és Kilitin is. 1755-ben a birtokon általános regulációra került sor, amikor a falvaktól irtásokat váltottak vissza. Ezek, mint a Pécsi Káptalan esetében is láttuk, az allodiumok magjai lehettek. A káptalan falvanként kötött szerződéseket jobbágyaival, pél dául 1768-ban Fülén, 1749-ben Kilitin, 1758-ban Nagy- és Kispécselyen. Ha majorsági birtok nem volt a településen, egyáltalán nem kellett robotolni. így a Mária Terézia-féle úrbéri rendelkezés e területeken is nehezítéseket hozott A kataszteri összeírás szerint a 19. század második felében a Veszprémi Káptalan birtokai óriási területeket foglaltak el, ezeknek azonban 35,09 %-át maguk az összeírok is használhatatlannak ítélték. A művelési ágak megoszlása 1885-ben így a következő volt:
