Müller Veronika: Kárpótlásra vonatkozó források a magyar levéltárakban (Levéltári módszertani füzetek 14. Budapest, 1992)
Azon jogszabályok jegyzéke és szervtörténeti feldolgozása, amelyek alapján a kárpótlásra jogosultak sérelmeit okozták
gatlanra vonatkozik, a fenti határozatot a közalapítványi ügyigazgatósággal is közölni kell. A térítés megállapítására vonatkozó haározatról az illetékes járásbíróságot is tájékoztatják, amely a határozatot közzé teszi, majd a közzétételi határidő lejártával azt a megkereső hatóságnak visszaküldi. Az átengedésre kötelező, illetve a kártérítési összegről szóló határozat ellen az illetékes ítélőtáblához lehet panasszal fordulni. Tulajdonközösség fennállása esetén a megosztandó ingatlanra vonatkozó iratokat a gazdasági felügyelőségek és/vagy az erdőigazgatóságok javaslatával együtt ugyancsak az FM-hez kell felterjeszteni. Az ilyen esetekben a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának az állásfoglalása is szük séges. Amennyiben bírósági eljárás szükséges, az illetékes fórum á járásbíróság, amelynek végzése ellen az ítélőtáblához lehet felfolyamodni. Az ítélőtábla határozata ellen nincs helye a jogorvoslatnak. 4070/1943. ME r. a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól szóló 1942: XV. tc. hatálya alá eső ingatlanokhoz tartozó állatállomány és holtfelszerelés forgalmának korlátozásáról A címben említett állatállományról és holtfelszerelésről a felajánlásra kötelezett két példányban leltárt kell készítsen és azt a községi elöljáróságnak, illetve a polgármesteri hivatalnak be kell mutatnia. Az említett hatóságok a leltár egyik példányát megőrzik. 550.000/1943. FM r. a zsidók tulajdonában lévő ingatlanok átengedéséről A jogszabály értelmében az ingatlanokról szóló bejelentéseket a községi elöljáróságoknak, illetve a polgármesteri hivataloknak kell begyűjteniök, majd ezek alapján összesítő jegyzékeket kell összeállítaniok, s a jegyzékeket és az ügyre vonatkozó egyéb iratokat a Földművelésügyi Minisztériumhoz felterjesztik.