Szőcs Sebestyén: Polgári kori jogszolgáltatási szervek iratai (1869–1950) (Levéltári módszertani füzetek 11. Budapest, 1990)

Szempontok a jogszolgáltatási iratok selejtezéséhez

7/ adó- és illeték bejegyzési hatósági kérelmek és kimutatások; 8/ szolgalmi jogok törlése; 9/ anyakönyvi kivonatok; 10/ nyilatkozatok; 11 / kiskorúság tőrlése; 12/ gondnokság törlése; 13/ özvegyi haszonéivezeti jog törlése; 14/ felterjesztő lapok; 15/ hatósági megkeresések; 16/adó és illeték tőrlése; 17/ számvevőségi kimutatás adósság ügyben; 18/ kórházi ápolási költség és törlése; 19/ névkiigazftási kérelmek; 20/ ügyvédi meghatalmazás; 21 / tehermentesítési engedélyek; 22/ magánosoktól felvett kisebb kölcsönök adósságlevelei; 23/ közjegyzői hagyatéktárgyalási dijak bekebelezési kérelme; 24/ ügyvédi munkadijak bekebelezése; 25/ scontro-lap: nyilvántartási idő lejártáról hivatalos jelentós; 26/ vótrv visszaküldését sürgető felhívások; 27/ kézbesítés akadályozását közlő értesítések; 28/ idegen iratok megküldése iránti megkeresések és saját iratok visszaküldése iránti sürgetések. Legvégül felhívja Baranya Margit a figyelmet arra az elvre, hogy a levéltári selejtezés során nem ügyiratokat, hanem bizonyos fajtájú iratokat lehet csak kiselejtezni; nem zárja ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy olykor az egész ügyirat kiselejtezendő. A megőrzendő ügyiratokkal kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy ezeknél a belső selejtezés problémája vetődik fel, ám ebben a vonatkozásban mindössze annyit kőzöl, hogy a "fölös példányok" selejtezhetők, de "két példány" mindenképpen megtartandó. A selejtezési ervek meghatározásánál mindkét szerző hivatkozik a 130/1951. (I.K. 20.) I.M. számú utasításra, amelynek hatálya az Igazságügy Minisztériumra, az igazságügyminiszter felügyeiete alá tartozó valamennyi bíróságra, közjegyzőre, végrehajtóra, telekkönyvi hatóságra, hivatalra és intézményre kiterjedt, s amely 35 szerv, köztük a Legfelsőbb Bíróság, a Vasutak és Csatornák Központi Telekkönyvi Hivatala, a Pécsi Megyei Bíróság, a Szegedi Megyei Bíróság (ide értve a volt Szegedi ítélőtábla, illetve Felsőbíróság iratait is), valamint 31 járásbíróság iratanyagát védettnek nyilvánította és selejtezését megtiltotta. Ez az ál II ás pont minden bizonnyal vitákat vált majd ki, ám ha figyelembe vesszük, hogy a Kúriának a tárgyalt időőszakban keletkezett teljes iratanyaga megsemmisült, s az Igazságügyi Minisztérium, valamint a nyomozó hatóságok iratai is rendkívül hiányosan maradtak fent, akkor meggondolandó, hogy ezt az elvet - esetleg némi "finomítással" - a selejtezési utasítások készítésénél nem volna-e célszerű szem előtt tartani. Annál is inkább, mert ha a megyei levéltárak fondés állagjegyzékeit áttekintjük, arról győződhetünk meg, hogy ezek készítésének időpontjában az ítélőtáblák, törvényszékek, járásbíróságok stb. iratai még csak részben kerültek a levéltárak őrizetébe, s ha azóta történt is változás, valószínű, hogy ebben a vonatkozásban is Igen nagy hiányokkal kell számolni. Az iratok belső selejtezését azonban ezeknek a fondoknak az esetében is célszerű elvégezni. A hivatkozott 130/1957. (I.K. 20.) IM. számú utasítás amegőrzendő iratféleségeket egyébként az alábbiak szerint határozza meg: 1 / a szerv alkalmazottainak személyi és fegyelmi ügyeire vonatkozó iratok; 2/ telekkönyvek, telekkönyvi betétek, telekjegyzőkönyvek, telekkönyvi betéttervek és telekkönyvi térképek); 3/ cégjegyzékek, cégiratok (irattár és okmánytár); 4/ végrendeletek, öröklési szerződések és megőrzésre átadott okiratok; 5/ eredeti közjegyzői okiratok 6/ a földreformmal kapcsolatos földkönyvek és vázrajzok; 7/ külföldi tartozások és követelések bizonyítására szolgáló iratok; 8/ tudományos, illetve történeti jelentőségű, vagy levéltári szempontból értékes iratok;