Dóka Klára: Iratkezelési ismeretek 1. (Jegyzet az irattáros tanfolyamok hallgatói számára) (Levéltári módszertani füzetek 10. Budapest, 1990)

1. Az írásbeliség kialakulása, az iratkezelés rendszerének változásai

ni. Működésük egy részét királyi parancsra vagy országos méltóságok (pl. ná­dor, országbíró) felkérésére végezték. A hiteleshelyeken a kibocsátott okle­velekről másolati könyveket vezettek, ide írták be az eredeti beadványokat, királyi rendeleteket, a törvénykezési fórumok által hozott ítéleteket is. Ez a folyamat együtt járt a középkori irattárak kialakulásával, amelyek­ben a jogbiztosítást szolgáló okleveleken és másolati könyveken kívül olyan iratokat is kezdtek megőrizni, melyekre a további ténykedésnél támaszkodni lehetett. Ez utóbbiak nagy része azonban az idők folyamán elkallódott. Az iratok szisztematikus megőrzésével hazánkban először az 1528 óta mű­ködő magyar királyi kamaránál találkozunk, ahol a kiküldött levelek, rendel­kezések stb. fogalmazványait időrendi sorozatban megőrizték. A kamarához ér­kezett királyi rendeleteket a már ismert szisztéma szerint másolati könyvek­be vezették be, a levelező partnerektől érkező beadványokból pedig külön i­ratsorozatot hoztak létre. Az ország másik igen fontos kormányszervénél, a politikai ügyeket intéző magyar királyi kancelláriánál az iratokat két nagy csoportba osztották: az egyikbe a beérkezett eredeti levelek, a másikba a válaszlevelek fogalmazványai kerültek. A fogalmazványokat a kamarához hason­lóan időrendben rakták le, míg a bejövő leveleket a levélírók szerint cso­portosították. Az iktatást ebben az időben még nem ismerték; a beérkezett levelekre csak a dátumot írták fel. A kutatás, az iratok visszakeresése ezekben az esetekben rendkívül kö­rülményes volt. A nagyobb egységekről ezért lajstromokat készítettek, me­lyek az iratok biztonságos megőrzését is szolgálták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom