Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok I. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988)
VII. 1728-as megyei összeírás, Csongrád megye, Algyő
Ezek a földek, melyekbe kölest, lent, lencsét, borsót, dinnyét vetnek, közepes minőségűek; ha búzát vetnének beléjük, körülbelül 53 pozsonyi mérőt fogadnának be. Kendert, törökbúzát /kukoricát/, valamint az előbb említetteken kívül semmi mást nem szoktak vetni; a dinnye termesztésből időnként van a lakosoknak ------------15 forint, - dénár - hasznuk. A többi termést pedig saját szükségletük viszi el, mivel - mint azt elorebocsátottuk - a szántóföldek hiánya miatt többet egyáltalán nem lehet vetni; ezért ebből semmiféle hasznuk nincs. Rétjeik hitvány szénát teremnek, a vizek áradása idején alig kaszáihatók, a szénát ne,., adják el, mivel házi állataiknak is. alig elegendő, Zi&i:;elCjíik - amely csak szárazság idején alkalmas mindenfajta marha és aprójószág számára - /a falu/ 8/ területén van, de még saját szükségletükre sem elegendő; ezeken mind nyáron, mind télen még egy kis hó esetén is, legeltethetnek kb.36 igáslovat, kb.100 fejőstehenet, kb.152 fejősjuhot; a disznók a Tisza túlsó partján, az ott lévő nádasokban megélnek, de semmiképpen nem híznak meg; ám ezt is csak közepes áradás esetén tehetik, "'.011 szárazság idején szám szerint /csak/ kb.98-at legeltethetnek. Mivel a szarvasmarha állomány fejőstehenekből áll, és még a disznókat is saját szükségletük emészti fel, ebből semmi hasznuk nincs; a fentebb említett fejősjuhok /pedig/ --------------10 forint, 65 dénár - hasznot hoznak. A szőlőhegy annyira termékeny, hogy egy kapásra 2 1/2 akó rt lehet számítani. Egészében silány, és emberi fogyasztásra csak télen úgy-ahogy alkalmas bor terem, mely a tavaszi idő megjöttével tüstént és azonnyomban megromlik, nem is marad hátra más /mód/ értékesítésére, mint az, hogy a falubeli kocsmában lehet elfogyasztani; rendes"'"^ ára 1 forint, 25 dénár.