Réfi Oszkó Magdolna: Iratfajták, irattípusok (Levéltári módszertani füzetek 6. 1988)

II. Iratminták

38. a FELLEBBEZÉS Mocsáry Ferenc és társai kenderesi lakosok fellebbezése a földművelésügyi miniszterhez Horthy István által épített gát ügyében hozott vármegyei határozat ellen.(Részlet) (Kenderes, 1897. szeptember 26.) Tekintetes közigazgatási bizottság! A Horthy István elleni víz ügyünkben f(olyó) é(vi) szept. 9-én 2326 sz(ám) a(latt) Il-od fokban hozott sérelmes határo­zata ellen fellebbezéssel élünk, - kérjük jelen fellebbezésünket az összes iratok kíséretében Ill-od fokú elbírálás végett a n(agy)méltóságú földmívelésügyi Miniszter úr elé terjeszteni, ahol legalázatosabban az iránt esedezünk, méltóztassék jelen kétségbe esett sorainkat átolvasni és megítélni, hogy velünk kisbirtokosokkal szemben a hatalmas nagy úr, és vele együtt szövetkezve a vármegye teljes hivatalos apparátusa titkosan és nyíltan évek óta mily erőszakos, törvénytelen és minden igaz­ságérzetet lábbal tipró eljárást tanúsít, melyek ellen hiába panaszkodtunk, hiába tettünk minden lehetőt, gyengéknek bizo­nyultunk!... Midőn szomorúan tapasztaltuk napról-napra, hogy birtokunk legkitűnőbb részei mind jobban víz alá kerülnek, bátrak voltunk Nagyméltóságodhoz folyamodni, hogy nékünk szorongatott helyze­tünkben az igazság szerint segélyt nyújtani méltóztassék. Kegyelmes urunk ezen folyamodásunkat magas figyelmére mél­tatni kegyeskedett, amennyiben f(olyó) é(v) március hóban fel­hívta J(ász)-N(agy)k(un)-Szolnok vármegye alispánját, hogy a pa­naszolt bajok orvoslása céljából sürgősen intézkedjék! ... A vármegye alispánja, dacára a nagy úr és hű csatlósai minden ügybuzgóságának, fáradozásának, és fenyegetéseinek, ki merte mon­dani a szakértők véleménye és saját meggyőződése folytán, hogy a törvénytelen gátak a fellebbezésre való tekintet, nélkül átvágandók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom