Szikossy Ferenc: A levéltári anyag kiállítása (Levéltári módszertani füzetek 2. 1984)
Levéltár és kiállítás
levéltár és kiállítás Levéltár és kiállítás - sok ember tudatában ez a két fogalom csak nagyon áttételesen kapcsolódik Össze. Pedig ez a kapcsolat valójában rendkívül szoros, hiszen a történeti kiállítás a történeti publicisztikának, feldolgozásnak olyan sajátos válfaja, ahol a látogató, az "olvasó" nemcsak az eredeti forrásokból vett idézetekkel és az ezekből levont következtetésekkel, hanem magával az eredeti forrással találkozik, és részesévé válhat annak a folyamatnak, amelyet a forrásokkal dolgozó történész végez. Só't, a kiállításokon a látogató ezeket a forrásokat teljességükben (gtva, bóVebb ismeretekhez ós saját maga által levont uj következtetésekhez 'juthat el. A levéltárak, a muzeumok és a könyvtárak, vagyis a közgyűjtemények az emberiség történetének forrásértékű dokumentumait, tárgyait ó'rzik raktáraikban, gyűjteményeikben, igy természetes az az igény, hogy ezeket tárgyi mivoltukban ne csak a kutatók, hanem az érdekló'dó' emberek is megismerhessék. A levéltáraknak ezért joga, só't kötelessége (!), hogy kiállításokat készítsenek, illetve készítésükben részt vegyenek, hiszen ez a tudományos ismeretterjesz-^ tésnek, a közmüveló'dési feladatok végzésének egyik fontos területe. A kérdés csak az, hogy a levéltári kiállítás módszereiben milyen legyen, lehetnek-e a levéltári kiállításoknak specifikus, a múzeumi történeti kiállításoktól eltérő* sajátosságaik. Szerencsére a három közgyűjtemény között a legprecízebben megfogalmazott törvény, rendelet sern tud olyen éles határvonalat meghúzni, hogy az átfedések, a párhuzamos profilok megszűnjenek. Az élet sokszínűsége, a dokumentumok és tárgyak változó jellege teszi ezt önmagában lehetetlenné. Ezek gyakran nemcsak történeti, hanem esztétikai információkat is hordoznak magukban, és ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy közülük egy-egy esetben melyik az elsó'dleges, melyik információ a jelentó'sebb, fontosabb. Lakonikusan ugy fogalmazhatnánk : csak az a fontos, hogy a megérzésre érdemes anyagok közgyűjteményben legyenek
