Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 82. Budapest, 1984)

III. A BACH-RENDSZER MAGYARORSZÁGI POLITIKAI HATÓSÁGAINAK IRATAI

beosztott tartományi biztosok és a hadosztályok élelmezési biztosainak munkáját. (A cári seregek főbiztossági teendőit Babarczytól függetlenül Zichy Ferenc látta el.) A tartományi biztosságok főigazgatóságának feladata a hadsereg számára szükséges előfogatok, élelmiszerek és szállások biztosítása volt. Babarczy nem csak a tartományi biztosokhoz intézett rendeleteket, hanem a hadsereg ellátásával kapcsolatban a polgári hatóságokhoz (a megyék kormánybiztosaihoz és a városi tanácsokhoz) is. A főigazgatóság, e polgári közigazgatási szerv, 1850 március végén beszüntette működését, mert áprüis 1-vel a had­biztossági és élelmezési ügyek az osztrák rendszernek megfelelően katonai szervek kezébe mentek át. Az iratok nyelve német és magyar (a főigazgatóság a katonai szervekkel németül, az alárendelt hatóságokkal magyarul levelezett). Az iratok évenként újrakezdődő iktatószámaik rendjében követik egymást. A segédkönyvek közül csak a mutatók maradtak meg. Ezekben az egyes iratokra vonatkozó bejegyzéseket a személy- és helynevek szerint rend­szerezték. A számadások a cs. katonaság egyes városok és községek által kiszolgáltatott termékenyekről stb. szólnak. a) Iratok 1 —3. csomó 4. csomó 1849 1850 1-971 ikt.sz. 1-468 ikt.sz. b) Segédkönyvek 5. kötet 6. kötet „Index", mutató 1849 1850 A-Z A-Z c) Számadások 7—8. csomó 1849 D 57 HAVAS JÓZSEF IDEIGLENES KÖZPONTI IRODAIGAZGATÓ 1849-1850 Terjedelem: 3 csomó + 1 kötet = 0,40 ifm. Havas Józsefet Geringer 1849 augusztusában megbízta a hátralékok feldolgozása végett újra működtetett volt hely­tartótanácsi segédhivatalok (iktató- és kiadóhivatal, központi irattár) munkájának irányításával s az egykor a hely­tartótanácsnak alárendelt szakhivatalok és intézmények (Országos Számvevőség, Országos Építési Igazgatóság,

Next

/
Oldalképek
Tartalom